Belső csend • Önismeret • Tudatosság

A fény benned van.

A rúnák rendszere útmutatást ad ahhoz, hogy tisztábban lásd, mit hoztál magaddal, hogyan működsz, és milyen belső mintázatok hatnak rád.

A North Guard saját fejlesztésű Rúnakalkulátora megmutatja, mely rúnák kapcsolódnak a születési idődhöz, és milyen személyes kép rajzolódik ki belőlük.

Ez nem jóslat, hanem egy különleges térkép önmagadhoz.

Az eredmény azonnal elkészül · A megadott adataidat nem mentjük el
Hesz István egy korábbi rúnakurzuson a hallgatóság előtt tanít Egy korábbi rúnakurzus pillanata

North Guard · Tanítási szemlélet

Rúnákat tanulni – vagy érteni?

Nem az a célom, hogy huszonnégy jelentést megtanulj. Azt szeretném, hogy idővel felismerd az összefüggéseket, és önállóan is képes legyél meglátni a saját utadat.

North Guard · Tanítási szemlélet

Rúnákat tanulni – vagy érteni?

Hesz István egy korábbi rúnakurzuson a hallgatóság előtt tanít

Ezen a képen egy korábbi rúnakurzuson tanítok, és szinte minden alkalommal előkerül ugyanaz a kérdés.

Jó-jó, amit mondasz. De miért éri meg ezt megtanulni? Miért érdemes megismerni a rúnákat? És egyáltalán, mitől más az, amit te tanítasz, mint a többi „iskola”?

A válaszom mindig ugyanaz.

Ha pusztán élményre vágysz, nézd meg a Marvel Thor-filmjeit.

Ha viszont valóban szeretnéd megérteni, hogyan lehet kapcsolatot teremteni önmagaddal, az őseiddel, a természettel és azzal a renddel, amely nálunk jóval nagyobb, akkor már egészen másról beszélünk.

Számomra a rúnák tanítása nem a 24 rúna szimbólumának jelentésének bemagolását jelenti. Nem azt szeretném, hogy valaki megtanulja, mit jelent a Fehu, az Ansuz vagy az Eihwaz, majd elővegye a megfelelő kulcsszót, amikor szüksége van rá.

Azt szeretném, hogy érteni kezdje a rendszert.
Hogy felismerje a kapcsolatokat.
Hogy észrevegye, mi történik benne és körülötte.
Hogy megtanuljon figyelni.
És idővel ne nekem kelljen megmondanom neki, mit lát, hanem ő maga legyen képes felismerni.

Ezért fontos számomra az alap. Olyan alapot szeretnék átadni, amelyre mindenki a saját tempójában, a saját élethelyzetéből kiindulva tud építkezni.

Nem kell ugyanoda eljutnunk. Nem kell ugyanazt megtapasztalnunk. De haladnunk kell. Mert ezen az úton semmi sem marad mozdulatlan.

Ahogy egyre többet dolgozol a rúnákkal, egy idő után már nemcsak azt kérdezed, hogy mit jelent egy jel.

Elkezded érezni, mikor van összhang.
Mikor nincs.
Mikor kell cselekedni.
Mikor kell várni.
Mikor kell nemet mondani.
És mikor kell végre elindulni.

A gyakorlat ezért elengedhetetlen. A rúnákról lehet olvasni. Lehet róluk beszélni. Lehet őket elemezni. De használni csak akkor tanulod meg őket, amikor elkezdesz valóban dolgozni velük.

És talán éppen ez a legfontosabb különbség. Én nem azt szeretném megmondani neked, merre menj. Azt szeretném, hogy legyen egy olyan alapod, amelynek segítségével egy idő után te magad is felismered a saját utadat.

Mert az első lépés után már nem az a legfontosabb kérdés, hogy merre visz az út. Hanem az, hogy amikor felismered a sajátodat, van-e benned elég bátorság, hogy továbbmenj rajta.

Bemutatkozás

Hesz István és felesége, Molnár Nelly író
Hesz István és Molnár Nelly
A Tudatfejlesztési Tér mögött

Hesz István

A Tudatfejlesztési Tér létrehozója, a rúnatananyag és az oktatási rendszer kidolgozója.

Molnár Nelly Író, Hesz István felesége.

A rúnák világa ebben az életemben egy huszonöt éve tartó ébredési és önismereti út fontos állomása.

Sokáig nem az foglalkoztatott, hogyan lehetne ezt tanítani. Előbb meg akartam érteni, mit mutatnak meg valójában a rúnák, hogyan kapcsolódnak az ember életéhez, és hol húzódik a határ a történeti ismeretek, a később kialakult spirituális értelmezések és a személyes tapasztalás között.

Az évek során egyre világosabbá vált számomra, hogy egy rúna önmagában csak egy része a képnek. A jelentése akkor válik igazán érthetővé, amikor látjuk a helyét a teljes rendszerben: hogyan kapcsolódik más rúnákhoz, az ember testi és lelki folyamataihoz, az élet fordulópontjaihoz, a természet ritmusához, a Föld elemeihez, valamint a Hold és a csillagok ciklusaihoz.

Számomra a rúnák nem egyszerű jóslójelek. Olyan nyelvet alkotnak, amelyen keresztül az ember másképpen nézhet rá önmagára, a döntéseire, a visszatérő helyzeteire és arra az útra, amelyen éppen jár.

Mostanra érkeztem el oda, hogy mindazt, amit megtanultam, megtapasztaltam és hosszú évek munkájával felépítettem, kellő felelősséggel és biztonsággal továbbadhatom.

Nem gondolom, hogy minden kérdésre nálam van a válasz, és nem szeretném megmondani senkinek, hogyan élje az életét. Abban szeretnék segíteni, hogy aki hozzám érkezik, megtanulja felismerni az összefüggéseket, pontosabban tudjon kérdezni, és egyre biztosabban igazodjon el a saját útján.

Fontos számomra, hogy nálam lehessen kérdezni, gondolkodni és akár kételkedni is. A tanulás akkor válik valódivá, amikor a megszerzett tudás már nem a tanítóhoz köti az embert, hanem önállóbbá teszi.

Amit az átláthatóságról fontosnak tartok

A tananyagban nem mosom össze a különböző eredetű tudásrétegeket.

Történeti alapok Régészeti leletek, nyelvtörténet, feliratok és középkori források a saját értelmezésektől elkülönítve.
Történeti alapok

Jelek, népek és világok

Mit tudunk a rúnákról a fennmaradt források alapján?

Ebben a részben a régészeti tárgyakat, a rúnás feliratokat, a nyelvészeti rekonstrukciót és a középkori irodalmi forrásokat mutatom be. Ezek nem azonos bizonyító erejű források, ezért minden állítást annak megfelelően kezelek, hogy tárgyi emlékből, kéziratból vagy kutatói következtetésből származik.

A leletek a rúnák tényleges használatáról tanúskodnak. Az Eddák és a sagák azt mutatják meg, hogyan beszélt a középkori északi irodalom a rúnákról és a hozzájuk kapcsolódó mítoszokról. A későbbi spirituális értelmezések nem ebbe, hanem a „Modern spiritualitás” részbe tartoznak.

01

A germán nyelvek és a rúnás írás kialakulása

A germán nyelvek az indoeurópai nyelvcsalád egyik önálló ágát alkotják. Közös, a nyelvészet által rekonstruált előzményük a protogermán, amelyből nem maradt fenn összefüggő szöveg. Hangrendszerére és szókincsére a későbbi keleti, északi és nyugati germán nyelvek összehasonlításából következtetünk.

A rúnás írás pontos keletkezési helyét, idejét és alkotóját nem ismerjük. A betűalakok mediterrán írásokkal mutatnak rokonságot. A kutatás latin, görög és észak-itáliai előzményeket is vizsgál; a római kulturális kapcsolatok miatt a latin hatást sok kutató különösen valószínűnek tartja, de nincs egyetlen minden részletében bizonyított származási lánc.

Az úgynevezett Elder Futhark huszonnégy jelből áll. A futhark megnevezés az első hat jel hangértékéből származik: f–u–þ–a–r–k. Az első ismert egyedi rúnás feliratok a korai császárkorból valók, a lényegében teljes huszonnégyes rúnasort azonban csak későbbi, főként ötödik–hatodik századi emlékek őrzik. A Kr. u. 400 körülre keltezett Kylver-kő az egyik legkorábbi fennmaradt teljes rúnasor.

A korai felirat és a teljes huszonnégyes rúnasor nem ugyanaz a bizonyíték: az előbbi a jelek használatát, az utóbbi a rúnasor rendjét dokumentálja.

02

A legkorábbi leletek és keltezésük

A norvégiai Svingerud/Hole lelőhelyen talált feliratos homokkőtöredékek régészeti környezetéből származó radiokarbon-adatok Kr. e. 50 és Kr. u. 275 közé esnek. Ez a környezet keltezése, nem minden bevésett vonal közvetlen kormeghatározása. A töredékek vizsgálata ezért rendkívül fontos, de az olvasat és az egyes bevésések egymáshoz való viszonya továbbra is kutatási kérdés.

A dániai Vimose mocsárleletei között fésűn, fegyvereken és más tárgyakon is vannak korai rúnák. Ezek a második–harmadik századi emlékek azt mutatják, hogy a rúnás írás előbb jelent meg kisméretű, hordozható tárgyakon, mint a későbbi korszakokra jellemző nagy emlékköveken.

A legkorábbi ismert lelet mindig a jelenlegi feltárási és keltezési állapotot jelenti. Egy új felfedezés vagy pontosabb vizsgálat módosíthatja az időrendet; a legkorábbi fennmaradt tárgy nem feltétlenül azonos a rúnás írás legelső használatával.

A keltezésnél külön kell választani a tárgy, a régészeti környezet és magának a bevésésnek a korát.

03

Elterjedés és a rúnasorok változása

Az Elder Futhark feliratai Skandináviától a kontinens germán nyelvű területeiig kerültek elő. A leletek nem egyetlen államhoz, papi rendhez vagy egységes néphez kötődnek. A különböző közösségek a saját nyelvi és tárgyi környezetükben használták a jeleket.

Britanniában és Frízföldön az ötödik századtól kialakuló angol–fríz futhorc új jelekkel bővült, mert a nyelv hangrendszere megváltozott. Skandináviában a nyolcadik század végére elterjedt a tizenhat jelből álló Younger Futhark. A kevesebb jel nem egyszerűsített „alacsonyabb” rendszert jelentett: egy-egy rúna több hangértéket is jelölhetett.

A Younger Futhark a viking korban és a kora középkorban volt meghatározó. Ebből fejlődtek ki a középkori rúnák, amelyek a latin betűs írással hosszú ideig együtt éltek. A rúnahasználat nem egyetlen időpontban szűnt meg, és egyes skandináv területeken a középkor után is tovább élt.

A rúnasor a beszélt nyelvvel és az íráshasználók szükségleteivel együtt változott, bővült vagy rövidült.

04

Mire használták a rúnákat?

A rúnák írásjelek voltak, ezért használatuk sokféle. Fennmaradtak személynevek, tulajdonjelölések, készítői aláírások, emlékfeliratok, rövid üzenetek, kereskedelmi feljegyzések, szerelmi szövegek, imák és rejtjeles feliratok. A középkori városi leletek között egészen hétköznapi rúnás írópálcák is találhatók.

A viking kori emlékkövek jelentős része keresztény környezetben készült. Kereszt, Krisztusra, Istenre, Máriára vagy a lélek megsegítésére utaló ima is megjelenhet rajtuk. A latin írás és a rúnák használata tehát nem feleltethető meg egyszerűen a „keresztény” és a „pogány” ellentétének.

Vannak amulettek, brakteáták és tárgyfeliratok, amelyeknél védő, szakrális vagy mágikus szándék valószínűsíthető. Az alu és laukaʀ típusú formulák értelmezéséről azonban nincs minden részletre kiterjedő tudományos egyetértés. Egy felirat mágikus szerepét nem pusztán attól kapja, hogy rúnákkal írták.

A rúna nem kizárólag varázsjel és nem pusztán hétköznapi betű: a használat célját minden tárgynál külön kell vizsgálni.

05

A rúnanevek és a rúnaversek

A rúnák neveit és a hozzájuk kapcsolódó képeket nem egyetlen ősi Elder Futhark-kézikönyv őrizte meg. A legfontosabb irodalmi támpontok az óangol, az óészaki norvég és az izlandi rúnaversek. Ezek különböző időben, különböző nyelvi és vallási környezetben keletkeztek.

Az óangol rúnavers bővített angolszász rúnasort tárgyal. Egyetlen középkori kézirata az 1731-es Cotton-könyvtári tűzben megsemmisült; szövegét egy 1705-ben kiadott másolatból ismerjük. A norvég és izlandi rúnaversek a tizenhat jelű Younger Futhark rúnáihoz kapcsolnak rövid versszakokat.

Az Elder Futhark huszonnégy nevének egy része nyelvészeti rekonstrukció, amelyet rokon nyelvek, későbbi rúnanevek és rúnaversek összevetésével állítottak helyre. A versszakok fontos történeti források, de nem bizonyítanak egyetlen változatlan, minden germán közösségre érvényes spirituális jelentésrendszert.

A történeti rúnanév, a rúnavers képe és a mai értelmezés három összefüggő, de nem azonos réteg.

06

Odin és a rúnák az irodalmi forrásokban

A verses Edda ismert szövegét főként középkori izlandi kéziratok őrzik; a Codex Regius körülbelül 1270 körül készült. A versek régebbi szóbeli és költői anyagot is megőrizhetnek, de fennmaradt formájuk nem a Kr. u. második századi rúnahasználat közvetlen jegyzőkönyve.

A Hávamál 138–141. versszakaiban Odin kilenc éjszakán át függ a széljárta fán, lándzsával sebezve, étel és ital nélkül, önmagát önmagának áldozva, majd felemeli a rúnákat. A vers ebben a részben nem nevezi meg a fát; Yggdrasillal való azonosítása a tágabb mitológiai összefüggésből származó, elterjedt értelmezés.

A Hávamál későbbi versszakai varázsénekeket sorolnak fel, de nem állítható, hogy minden ének kifejezetten rúnás műveletet ír le. A Sigrdrífumál győzelmi, sör-, születési, hullám-, ág-, beszéd- és elmerúnákat említ. Az Egils saga rosszul rótt jelekről szóló története szintén középkori irodalmi elbeszélés, nem közvetlen vaskori régészeti adat.

A mítosz és a saga történeti forrásként azt tanúsítja, hogyan beszéltek a középkori szerzők a rúnákról; a belőlük levont spirituális tanítás már értelmezési lépés.

07

Asgard, Yggdrasil és a kilenc világ

Az Eddák több helyen említenek kilenc világot, de egyetlen fennmaradt óészaki szöveg sem közöl olyan teljes, rendezett listát, amely minden ma ismert ábrával és elhelyezéssel megegyezne. A népszerű kilences felsorolás különböző eddikus helyek és Snorri Sturluson prózai leírásainak modern összeállítása.

Az alábbi nevek forrásokban szereplő mitológiai terek és tartományok. Egyetlen közös listába rendezésük elterjedt modern rekonstrukció, nem változatlanul fennmaradt óészaki térkép.

Ásgarðr · Asgard

Az ász istenekhez kapcsolódó megerősített tér. Snorri leírásában isteni lakhelyek és gyűléshelyek tartoznak hozzá.

Miðgarðr · Midgard

Az emberek lakott, középső és védett tere; neve szó szerint a középső körülkerített terület gondolatát hordozza.

Vanaheimr · Vanaheim

A ván istenekhez kapcsolt tartomány. A források említik, de részletes leírása korlátozott.

Jǫtunheimar · Jotunheim

Az óriásokhoz kapcsolt vidékek gyűjtőneve. A többes számú óészaki alak is több tartomány képét engedi meg.

Álfheimr · Alfheim

Az alfokhoz kapcsolódó világ; a Grímnismál Freyrhez köti.

Niðavellir és Svartálfaheimr

A Völuspá, illetve Snorri eltérő megnevezései. A törpékhez és a feketealfokhoz fűződő viszonyuk nem rendezhető teljes bizonyossággal egyetlen hellyé.

Múspell / Muspelheim

A perzselő tűzhöz, Surtrhoz és a pusztító erőkhöz kapcsolt déli tartomány.

Niflheimr · Niflheim

A ködhöz, hideghez és a teremtés ősi északi teréhez kapcsolt világ Snorri kozmogóniájában.

Hel

Egyszerre jelölhet halotti tartományt és az azt uraló alakot. Nem azonosítható egyszerűen a keresztény pokol fogalmával.

Yggdrasil a forrásokban hatalmas, szent világfa, amelyhez isteni gyűléshely, kutak, gyökerek és különböző lények kapcsolódnak. A világok pontos, emeletszerű elhelyezését bemutató mai ábrák szemléltető rekonstrukciók, nem fennmaradt viking kori térképek.

A történeti pontosság itt nem a mítosz jelentőségének csökkentése, hanem annak megmutatása, hogy mit mond a forrás, és mit rendezett hozzá az utókor.

08

A runológia kialakulása és módszere

A runológia a rúnás feliratokat, a rúnasorok változását, a nyelvet, a hordozó tárgyat és a történeti környezetet vizsgáló tudomány. Külön kezeli a jel betűhű átírását, a nyelvileg normalizált alakot és a fordítást. Ez azért fontos, mert a három szint nem ugyanazt mutatja.

Johannes Bureus az 1590-es évektől több mint hatszáz svéd rúnakövet és más rúnás tárgyat dokumentált, ezért gyakran az első modern runológusként említik. Gyűjtőmunkáját ugyanakkor el kell különíteni saját misztikus és eszmetörténeti elképzeléseitől. Dániában Ole Worm, Uppsalában Olof Verelius, később Olof Celsius, Johan Ihre, Carl Säve és Otto von Friesen is fontos szerepet játszott a kutatás fejlődésében. A modern skandináv runológia adatbázisokra, szabványos jelölésekre és folyamatos újraolvasásra épül.

A runológus munkája

A kutató megvizsgálja a vonalak eredetiségét, a rovás irányát, a jelváltozatokat, a hangértéket, a nyelvtani alakot, a tárgy anyagát, a lelőhelyet, a régészeti keltezést és a korábbi olvasatokat. A bizonytalan részeket bizonytalanként jelöli; nem egészíti ki őket pusztán azért, hogy kerek történetet kapjon.

Egyetlen vonal téves azonosítása egész olvasatot változtathat meg. A runológia ezért ellenőrizhető, lassú és fegyelmezett munka.

A történeti rész fő forrásai

Klaus Düwel: Runic – a korai rúnás írás, a huszonnégyes futhark és a használati körök tudományos összefoglalása.

Oslói Kultúrtörténeti Múzeum: Svingerud rúnaköve – a lelet, a régészeti környezet és a keltezés ismertetése.

Antiquity: a Hole/Svingerud feliratos homokkőtöredékek vizsgálata – a Kr. e. 50 és Kr. u. 275 közötti régészeti környezet részletes tudományos közlése.

Uppsala Runic Forum: a runológia alapjai és az írás eredete, valamint a legkorábbi rúnás feliratok.

Edward Pettit: The Poetic Edda – tudományos, kétnyelvű Edda-kiadás.

Skaldic Poetry of the Scandinavian Middle Ages: rúnaversek – a norvég és izlandi szövegek tudományos adatbázisa.

Uppsala Runic Forum: a runológia története Uppsalában.

Modern spiritualitás A későbbi ezoterikus, önismereti és spirituális rúnaszemléletet modern felfogásként mutatom be.
Modern spiritualitás

A rúnák modern spirituális felfogása

Újjáértelmezés, nem megszakítatlan ősi tanítás

A rúnák mai spirituális használata történeti motívumokból, rúnaversekből, mitológiából, néphagyományból és modern szerzők gondolataiból épült fel. Értéket képviselhet, de eredetét pontosan kell megnevezni.

01

A modern rúnás újjáéledés

A rúnák iránti romantikus, nemzeti és okkult érdeklődés a kora újkortól több hullámban erősödött fel. A huszadik század elején Guido von List tizennyolc jelből álló Armanen-rendszere jelentős hatást gyakorolt a német nyelvű rúnamisztikára. Ez a rendszer nem azonos sem a huszonnégyes Elder Futharkkal, sem a tizenhatos Younger Futharkkal, és nem tekinthető változatlanul fennmaradt ókori rúnasornak.

A huszadik század második felétől a rúnák a modern pogányságban, az okkultizmusban, az önismereti gyakorlatokban és a populáris kultúrában is új szerepet kaptak. Az egyes iskolák eltérő jelentéseket, megfeleltetéseket és gyakorlatokat alakítottak ki.

02

Thorsson és Pennick

Edred Thorsson – Stephen E. Flowers írói neve – Futhark című könyvét 1984-ben, a Runelore-t 1987-ben, az At the Well of Wyrd című gyakorlati művét 1988-ban adta ki. Munkái a nyelvi, mitológiai és történeti anyagot egységes ezoterikus tanulási és gyakorlati rendbe szervezik. Ez modern ezoterikus runológia, nem viking kori kézikönyv.

Nigel Pennick Rune Magic: The History and Practice of Ancient Runic Traditions című könyve 1992-ben jelent meg. Történeti adatokat, néphagyományt, jelképhasználatot, tájszemléletet és gyakorlati rúnamunkát kapcsol össze. Pennick rendszere szintén modern szintézis, még akkor is, amikor régi forrásokra támaszkodik.

A két szerző fontos a huszadik század végi rúnás gondolkodás megértéséhez. Állításaikat azonban minden esetben külön kell választani a régészeti leletektől és a középkori szövegek szó szerinti tartalmától.

03

Jóslás, fordított jelentés és üres rúna

Tacitus a Germaniában megjelölt fadarabokkal végzett sorsvetést ír le, de nem nevezi ezeket rúnáknak, és nem rögzít egy-, három- vagy többrúnás kirakási rendszert. A ma használt egy- és háromrúnás húzás, rúnakereszt, kelta kereszt és más elrendezések modern módszerek.

Az egyenes és fordított jelentések egységes rendszere sem dokumentált ókori hagyomány. Több rúna forgatva is azonos alakú, a történeti feliratok iránya pedig változhat. A fordított értelmezés ezért modern olvasási szabály, nem minden rúnára érvényes ősi alapelv.

Az „üres rúna” nem része a történetileg adatolt Elder Futharknak. A huszonnégy jelen felüli, Wyrdöt vagy Odint jelölő üres kő a huszadik századi rúnajóslás modern kiegészítése.

04

Bindrúnák és megfeleltetések

Történeti feliratokon léteznek összekapcsolt rúnák, vagyis bindrúnák. Ezek sokszor helytakarékos ligatúrák, írástechnikai megoldások vagy név- és formulatöredékek. A ma készített, meghatározott célra – például védelemre, szerelemre vagy szerencsére – tervezett bindrúnák modern alkotások lehetnek, még ha történeti jelekből épülnek is fel.

A rúnák bolygókhoz, csillagjegyekhez, elemekhez, csakrákhoz, színekhez, testrészekhez vagy holdfázisokhoz rendelése nem egyetlen, egységes ókori rendszerből származik. Ezek modern szerzői vagy iskolákhoz kötött megfeleltetések, ezért a tananyagban a forrásuk vagy a saját rendszerhez tartozásuk külön jelölést kap.

A „modern” megjelölés nem minősítés. Azt mutatja meg, hogy egy értelmezés mikor és milyen gondolkodási közegben alakult ki.

A modern rész fő tájékozódási pontjai

Guido von List: Das Geheimnis der Runen (1908); Edred Thorsson: Futhark (1984), Runelore (1987), At the Well of Wyrd (1988); Nigel Pennick: Rune Magic (1992).

Edred Thorsson: Futhark – kiadói ismertető és Runelore – kiadói ismertető.

Tacitus: Germania 10 – a megjelölt fadarabokkal végzett sorsvetés ókori leírása; a szöveg nem nevezi a jeleket rúnáknak.

A történeti határok ellenőrzéséhez továbbra is a runológiai és középkori forráskiadások az elsődleges támpontok; a modern szerzők művei saját rendszerük forrásai.

Személyes tapasztalat Itt én szólalok meg: a saját megfigyeléseimet, felismeréseimet és megélt tapasztalataimat adom át.
Személyes tapasztalat

Amit én tapasztaltam meg

Személyes megfigyelés, nem történeti bizonyíték

Ebben a részben nem más szerzők tételeit és nem általános törvényszerűségeket közlök. Azt írom le, amit a rúnákkal végzett saját munkám, gyakorlataim, megfigyeléseim és felismeréseim során én tapasztaltam.

01

Hogyan kezelem a saját tapasztalataimat?

Számomra a személyes tapasztalat is tudásforrás. Mégsem tekintem régészeti bizonyítéknak, történeti forrásnak vagy tudományosan igazolt, mindenkire érvényes állításnak. Amikor arról írok, amit én éltem meg, ezt a megfogalmazásban is jelzem. Azt írom, hogy „azt figyeltem meg”, „azt tapasztaltam” vagy „számomra ezt mutatta”.

Amit én megtapasztaltam, nem biztos, hogy másnál is ugyanúgy jelenik meg. Minden résztvevőnek joga van a saját élményéhez, döntéséhez és értelmezéséhez. Az én tapasztalatom támpontot adhat, de nem írhatja felül azt, amit a másik ember megél.

Előfordul, hogy egy személyes felismerésből később oktatási gyakorlat vagy módszer születik. Ezt már a „Saját oktatási rendszer” részben jelölöm. Így jól elkülönül egymástól az, amit kiindulásként én éltem meg, és az a tanítás, amelyet később erre építettem.

Itt nem egy névtelen hagyomány beszél helyettem. Én vállalom a saját megfigyeléseimet és azok határait.

Saját oktatási rendszer A North Guard általam kialakított, összefüggő oktatási felépítése, módszerei és gyakorlatai.
Saját oktatási rendszer

A North Guard rúnarendszere

A saját oktatási gondolataimból felépített rendszer

A rendszer történeti alapokra, modern szakirodalomra és személyes tapasztalatra támaszkodik, de a felépítés, az összekapcsolás módja, a gyakorlatok és az oktatási út az én munkám. Nem állítom róla, hogy változatlanul fennmaradt ősi iskola.

01

Nem huszonnégy különálló jelentés

Az Elder Futhark huszonnégy rúnáját összefüggő rendszerként tanítom. Nem elég egy-egy jelhez néhány kulcsszót megtanulni. Azt vizsgálom, hogyan változik a jelentés a rúnasorban elfoglalt hely, a szomszédos és kapcsolódó jelek, a rúnapárok, a folyamatok és az adott élethelyzet összefüggésében.

A történetileg adatolt rúnanév és hangérték adja az egyik kiindulópontot. Ehhez külön rétegként kapcsolódik a középkori irodalmi hagyomány, a modern spirituális értelmezés, a személyes tapasztalat és a North Guard saját rendszerbeli összefüggése.

02

Az oktatási felépítés

A tanulási út az alapoktól halad az összetett munkáig. Először a jelek történeti és nyelvi háttere, alakja, neve és forráshelyzete válik érthetővé. Ezt követi a jelentésrétegek, a rúnakapcsolatok és az élethelyzeti összefüggések vizsgálata, majd a természeti ciklusokkal, a testtudattal, a hanggal, a légzéssel és a vezetett belső gyakorlatokkal végzett munka.

A rendszer része a rúnák egyenes és fordított modern olvasata, a rúnapárok és összetett rúnaképletek vizsgálata, valamint az időciklusokhoz és élethelyzetekhez kialakított saját módszertan. Ezeket nem történeti tényként, hanem a North Guard oktatási rendszerének elemeiként adom át.

03

A rendszer célja és határa

A cél nem kész válaszok kiosztása, hanem annak megtanítása, hogyan lehet egy jelet több rétegben, összefüggéseiben és felelősen értelmezni. A gyakorlatok önismereti és oktatási eszközök. Nem helyettesítenek orvosi, pszichológiai, jogi vagy pénzügyi szakellátást.

A saját rendszer változhat és pontosodhat, ha új történeti kutatás, új tapasztalat vagy jobb oktatási megoldás indokolja. A módosítás nem a hagyomány átírása, hanem annak vállalása, hogy a saját módszertan élő, ellenőrizhető és fejleszthető.

A történeti alap megmutatja, honnan indulok. A saját rendszer megmutatja, hogyan tanítom és kapcsolom össze mindazt, amit ebből felépítettem.

A célom nem az, hogy valaki készen kapott válaszokat vigyen magával, hanem hogy olyan tudást szerezzen, amelyet idővel önállóan, tudatosan és felelősséggel tud használni.

Az általam tanított rúnarendszer

Munkám alapja az Elder Futhark huszonnégy rúnája. A tanulás az egyes jelek megismerésével kezdődik, de nem huszonnégy különálló jelentés megtanulásánál ér véget.

01 · Alapok

A huszonnégy rúna

Az egyes rúnák jelentésrétegei, jelképei, szerepei és egymáshoz viszonyított helye az Elder Futhark rendszerében.

Kőbe vésett Fehu rúna természetes erdei környezetben
Az első rúna

Fehu – az érték, amely gondoskodást kíván

A Fehu az Elder Futhark első rúnája. Rekonstruált neve eredetileg jószágot jelentett: olyan vagyont, amely táplált, gyarapodhatott és mozgásban volt, ugyanakkor állandó figyelmet és felelősséget kívánt. Ezért a Fehu nem egyszerűen a pénz vagy a gyors meggazdagodás jelképe.

A rúna az ember és az értékei közötti kapcsolatra irányítja a figyelmet. Arra, amit munkával létrehozunk, amit örökségül kapunk, amit meg tudunk őrizni, és amit képesek vagyunk továbbadni. Megmutatja, hogy a valódi gyarapodás nemcsak a megszerzésről szól, hanem a javainkkal, képességeinkkel és lehetőségeinkkel való felelős bánásmódról is.

A későbbi és mai rúnaértelmezésekben a Fehu az anyagi erőforrások mellett az alkotóerőhöz, az élet fenntartásához és az értékteremtéshez is kapcsolódik. Figyelmeztető oldala ugyanilyen fontos: amihez félelemből ragaszkodunk, könnyen teherré, irigységgé vagy viszály forrásává válhat.

A Fehu ezért méltó kezdete a huszonnégy rúnából álló rendszernek. Már az első jelnél világossá teszi, hogy egy rúna megismerése nem merül ki egyetlen szó megtanulásában. Feltárjuk a történeti alapját, a fennmaradt rúnaversek üzenetét, a rendszerben elfoglalt helyét, a többi rúnához fűződő kapcsolatát és azt is, hogyan válhat mindez felismerhetővé a saját életünkben.

A Fehu első kérdése nem az, hogy mennyid van, hanem az, hogy mit tekintesz valódi értéknek – és hogyan bánsz vele.

02 · Bindrúnák

Bindrúnák

Amikor két vagy több rúna egyetlen jellé kapcsolódik, a különálló vonalak közös formában élnek tovább. Ismerd meg a bindrúnák történetét és kilenc mai, spirituális jelentését.

Amikor a rúnák egyetlen jellé kapcsolódnak

A rúnás írás legrégebbi biztos emlékei nagyjából Kr. u. 150 körül jelennek meg. Főként a mai Dánia, Németország északi része és Svédország déli vidéke őriz ilyen korai leleteket. A jeleket germán nyelveket beszélő közösségek használták. Többnyire a tárgy készítője vagy tulajdonosa, egy íráshoz értő ember, esetenként pedig a feliratot készítő rúnamester véste őket fába, csontba, fémbe vagy kőbe.

Az összevont rúnajelek első ismert példái már az Elder Futhark, vagyis a huszonnégy jelből álló régebbi rúnasor korai időszakában feltűnnek. Az egyik legkorábbi példa a mai Németország északi részén előkerült thorsbergi kardhüvelyvereten látható, amelyet Kr. u. 200 körül készítettek. Később, a népvándorlás korában több északi emléken is találkozunk velük. A rúnamester két, néha több rúnát úgy kapcsolt egymáshoz, hogy közös szárat vagy közös vonalat kaptak. Ezt az összevont jelet nevezzük ma bindrúnának.

A bindrúna az írás egyik különleges formája volt, nem egy új ábécé. Segítségével helyet lehetett megtakarítani egy kis felületen, ki lehetett javítani egy elvétett vonást, vagy külön hangsúlyt kaphatott egy név és a készítő kézjegye. Megjelent fegyvereken, ékszereken, használati tárgyakon és emlékköveken is. A viking korban, nagyjából 800 és 1050 között ritkábban alkalmazták, a középkori skandináv rúnahasználatban azonban ismét több ilyen jel maradt fenn.

A régi emberek számára a kimondott és a leírt szó súlyt hordozott. Némely felirat egyszerűen nevet, tulajdont vagy emlékezést őrzött. Más tárgyakon fohász, védelemkérés vagy szertartásos tartalom is megjelenhetett. Ezért egy történeti bindrúna jelentését mindig az egész felirat, a tárgy és a lelőhely együtt világítja meg. Az összevont forma önmagában nem bizonyít mágikus célt, mégis magán viseli annak az embernek a figyelmét és szándékát, aki megalkotta.

Napjainkban a bindrúna új életet kapott. Sokan már nem rövidített írásként, hanem tudatosan kiválasztott rúnák közös képeként alkotják meg. A mai készítő először megfogalmaz egy belső minőséget vagy életcélt, majd az ehhez kapcsolódó rúnákat egyetlen szimbólumba rendezi. Így a jel csendes emlékeztetővé válhat arra, amit erősíteni, megérteni vagy megőrizni szeretnénk önmagunkban.

Az alább bemutatott kilenc jel a mai spirituális és önismereti hagyományhoz tartozik. A Bátorság, az Energia, a Jó Szerencse, a Kegyelem, az Egészség, a Szerelem, a Védelem, a Biztonságos utazás és az Erő elnevezések nem ismert ősi receptek. Ezek a jelek történeti rúnaformákból merítenek, de mai szándékokat fejeznek ki. Érdemes úgy tekinteni rájuk, mint a csendes figyelem, a meditáció és a belső elköteleződés jelképeire. Az erejük nem egy biztos ígéretben rejlik, hanem abban, hogy újra és újra emlékeztetnek arra a minőségre, amelyet tudatosabban szeretnénk megélni.

Ha szeretnéd a rúnák történeti hátterét és mai spirituális használatát lépésről lépésre megismerni, szeretettel várlak a Rúnakurzuson. Kattints ide a részletekhez.

Kilenc bindrúna

A megnevezések a jelek modern, önismereti célú értelmezései. A kilenc forma magas, karcsú főszárral, finom grafitvonalakkal és visszafogott kézi textúrával jelenik meg. Kattints egy jelre a nagyított képhez és a hozzá tartozó értelmezéshez.

9 jelkép
Bátorság

Megmaradni önmagunk mellett akkor is, amikor félünk.

Energia

Az életerő mozgása, megtartása és jó iránya.

Jó Szerencse

Észrevenni azt a lehetőséget, amelynek valóban eljött az ideje.

Kegyelem

Teret hagyni a gyógyulásnak anélkül, hogy letagadnánk a múltat.

Egészség

Kapcsolat a testünkkel, a lelkünkkel és a saját ritmusunkkal.

Szerelem

Közel lenni egymáshoz úgy, hogy közben mindketten önmagunk maradunk.

Védelem

Tudni, hol húzódik a határ, és mi az, amit valóban őriznünk kell.

Biztonságos utazás

Figyelmesen elindulni, jelen lenni az úton, és jókor változtatni.

Erő

Kitartani úgy, hogy közben nem égetjük fel minden tartalékunkat.

Fontos tudnivaló. Az itt olvasható szövegek jelentésmagyarázatok. Nem adnak útmutatást a bindrúnák elkészítéséhez, aktiválásához vagy használatához. A bindrúnákkal végzett tudatos munkához az Elder Futhark alapos ismerete és megfelelő felkészültség szükséges. A szimbólumok nem ígérnek biztos hatást, és nem helyettesítenek szakmai segítséget.

Kilenc bindrúna · részletes adatlap
Mai spirituális értelmezés

03 · Élethelyzetek

Kilenc életterület

Szerelem és kapcsolatok, család és otthon, pénz és bőség, hivatás és életút, egészség és belső egyensúly, visszatérő minták és karma, döntések és jövő, védelem és határok, valamint teremtés és kiteljesedés.

Kilenc nézőpont · huszonnégy rúna szellemiségében

Amire életünk során újra és újra választ keresünk

Szerelem és kapcsolatok, család és otthon, pénz és bőség, hivatás és életút, egészség és belső egyensúly, visszatérő minták és karma, döntések és jövő, védelem és határok, valamint teremtés és kiteljesedés.

01

Szerelem és kapcsolatok

Egy kapcsolatban ritkán az a legnehezebb, amit kimondunk. Sokkal inkább az, amit magunkban tartunk. Adunk valamit, és várjuk, hogy a másik észrevegye. Engedünk, pedig belül már rég mást szeretnénk. Néha annyira félünk az elvesztéstől, hogy közben lassan önmagunkat veszítjük el.

A Gebo ᚷ az adás és az elfogadás rendjét mutatja meg. Nem azt, hogy mindennek pontosan ugyanannyit kell érnie. Inkább azt, hogy ami két ember között történik, abban mindketten szabadon és őszintén legyenek jelen.

Az Ehwaz ᛖ akkor válik fontossá, amikor azt nézzük, tudunk-e valóban együtt haladni. Lehet két ember között szeretet, mégis előfordulhat, hogy másfelé tartanak, vagy egészen más ritmusban próbálnak élni.

A Wunjo ᚹ arra hívja fel a figyelmet, hogy van-e még valódi öröm a kapcsolatban. Az összhang nem azt jelenti, hogy soha nincs vita. Ha a béke ára az, hogy valamelyik fél folyton hallgat, alkalmazkodik vagy elrejti a valódi érzéseit, akkor az csak kívülről tűnik békének.

A Mannaz ᛗ közelebb visz ahhoz, amit a kapcsolatainkban önmagunkból látunk. Van, amit valóban a másik tesz velünk, és van, amit egy régebbi félelmünk, hiányunk vagy megszokott működésünk visz bele a helyzetbe.

A Laguz ᛚ az érzések mozgását érinti. Arra tanít, hogy ne tagadjuk le, ami bennünk történik, de ne is engedjük, hogy minden határ feloldódjon körülöttünk.

A rúnák nem döntik el, hogy egy kapcsolatnak van-e jövője. Abban segítenek, hogy tisztábban lássuk, mi köt össze bennünket, mi választ el, és mi az, amiről végre őszintén kellene beszélnünk.

02

Család és otthon

A család az első hely, ahol megtanuljuk, mit jelent valakihez tartozni. Itt tapasztaljuk meg a gondoskodást, a biztonságot, a közelséget és sokszor azt is, milyen érzés, amikor nem értenek meg bennünket. Amit otthonról hozunk, később is velünk marad. Akkor is, ha szeretnénk másképpen élni, mint azok, akik felneveltek.

Az Othala ᛟ az örökség kérdését hozza közel. Nemcsak azt, amit tárgyakban vagy történetekben kapunk, hanem a családi szokásokat, szabályokat és kimondatlan elvárásokat is. Van, amit érdemes továbbvinni, és van, amit tisztelettel le lehet tenni.

A Berkano ᛒ a gondoskodás rúnája. Arra emlékeztet, hogy ami növekszik, annak figyelemre és türelemre van szüksége. A szeretet azonban nem jelentheti azt, hogy mindent megteszünk a másik helyett, vagy közben teljesen háttérbe szorítjuk önmagunkat.

Az Algiz ᛉ a családon belüli védelemhez és határokhoz kapcsolódik. Az otthon akkor ad valódi biztonságot, ha lehet benne közel kerülni egymáshoz, de nemet mondani is.

Az Ingwaz ᛜ azt mutatja meg, hogy a család élete folyamatosan változik. Gyermekek érkeznek, felnőnek, valaki elköltözik, más szerepek pedig lassan véget érnek. Amit egy család sokáig magában hordozott, annak egyszer el kell jutnia a kimondásig vagy a lezárásig.

A rúnák nem döntik el, kinek van igaza egy családi helyzetben. Abban segítenek, hogy felismerjük, mit kaptunk, mit adunk tovább, és milyen otthont szeretnénk teremteni magunk körül.

03

Pénz és bőség

A pénzhez ritkán viszonyulunk közömbösen. Biztonságot, szabadságot és lehetőséget jelenthet, de ugyanúgy félelmet, szégyent vagy állandó bizonyítási kényszert is. Sokszor nem az a legfontosabb kérdés, hogy mennyi van belőle, hanem az, hogy mit gondolunk magunkról akkor, amikor van, és mit akkor, amikor nincs.

A Fehu ᚠ nem egyszerűen a pénz jele. Az értékre és az erőforrásokra irányítja a figyelmet. Arra, amit képesek vagyunk létrehozni, gondozni és mozgásban tartani. Ami nem kap figyelmet, az akkor is elfogyhat, ha korábban sok volt belőle.

A Gebo ᚷ a cserében jelenik meg. Munkát, időt, tudást vagy segítséget adunk, és valamit kapunk érte. Ha nem merjük elkérni a munkánk valódi értékét, vagy többet várunk, mint amennyit készek vagyunk beletenni, az egyensúly idővel felborul.

A Jera ᛃ józanabb képet ad a gyarapodásról. Van, aminek be kell érnie. A következetes munka eredménye sokszor csak később válik láthatóvá, és nem lehet minden folyamatot akarattal felgyorsítani.

A Kenaz ᚲ ahhoz a tudáshoz és képességhez kapcsolódik, amelyből valódi érték születhet. Egy felismerés önmagában még nem változtatja meg az anyagi helyzetünket. Akkor lesz belőle eredmény, ha megtanuljuk használni, és kézzelfogható formát adunk neki.

Az Othala ᛟ azt is megmutathatja, mit hozunk magunkkal a családunk pénzhez és tulajdonhoz való viszonyából. Lehet, hogy a biztonságot csak a felhalmozásban látjuk, vagy éppen nehezen tartjuk meg azt, amit megszereztünk. Nem minden örökölt gondolkodásmód szolgálja azt az életet, amelyet mi szeretnénk felépíteni.

A Sowilo ᛊ a siker és a tiszta irány kérdését is felveti. Nem minden eredmény szolgál bennünket hosszú távon. A folyamatos hajszolás könnyen feléli azt az erőt, amelyből a gyarapodás eredetileg elindult.

A rúnák nem ígérnek gyors meggazdagodást. Abban segítenek, hogy felismerjük, milyen értékkel rendelkezünk, hogyan bánunk vele, és hol akad el az adás, az elfogadás vagy a gyarapodás természetes folyamata.

04

Hivatás és életút

A hivatás nem mindig az a munka, amelyből élünk. Van, akinek a kettő találkozik, másnak hosszú idő kell hozzá, és olyan is van, hogy egy élethelyzetben egyszerűen a megélhetés kerül előtérbe. Ettől még ugyanúgy fontos kérdés marad, hogy miben vagyunk igazán jók, mihez van türelmünk, és milyen munkát tudunk hosszabb távon is becsülettel vállalni.

A Raidho ᚱ az út és a haladás rúnája. Nem azt mutatja, milyen foglalkozást kell választanunk. Inkább azt segít felismerni, hogy a jelenlegi irány valóban a miénk-e, vagy csak megszokásból, elvárásból haladunk rajta.

A Kenaz ᚲ a megszerzett tudáshoz és a kialakított képességekhez kapcsolódik. Sokszor nem új tehetségre van szükségünk, hanem arra, hogy végre komolyan vegyük és használni kezdjük azt, amit már tudunk.

A Jera ᛃ megmutatja, hogy a szakmai fejlődésnek ideje van. A tapasztalatot nem lehet kihagyni, és nem minden erőfeszítés hoz azonnali eredményt. Ugyanakkor azt is észre kell venni, amikor egy hosszú munka végre beérett, vagy amikor egy régi szakasz már nem ad többet.

A Tiwaz ᛏ a döntés és a felelősség kérdését hozza elő. Milyen ügyet tudunk akkor is képviselni, amikor nehézzé válik. Mi az, amiért hajlandók vagyunk dolgozni, de nem feláldozni önmagunkat.

A Sowilo ᛊ a tiszta irányhoz és az életerőhöz kapcsolódik. Egy hivatás nem attól igaz, hogy látványos vagy sikeres. Fontosabb, hogy a végzett munka mellett marad-e bennünk erő, érdeklődés és belső egyenesség.

A rúnák nem nevezik meg helyettünk a megfelelő pályát. Abban segítenek, hogy észrevegyük, merre haladunk, mit viszünk magunkkal, és mi az a következő lépés, amelyet valóban a sajátunknak érzünk.

05

Egészség és belső egyensúly

A test sokáig képes alkalmazkodni ahhoz, ahogyan élünk. Elviszi a kevés pihenést, a feszültséget és azt is, amikor folyton többet várunk magunktól, mint amennyit valóban elbírunk. Ettől még jelzi, ha valami nincs rendben. A kérdés inkább az, hogy meghalljuk-e időben.

Az Uruz ᚢ az erőhöz és a teherbíráshoz kapcsolódik. Az erő azonban nem azt jelenti, hogy mindent ki kell bírnunk. Aki állandóan bizonyítani akarja, mennyit bír, könnyen éppen azt az erőt használja fel, amelyre később szüksége lenne.

A Naudhiz ᚾ a valódi szükségletekre irányítja a figyelmet. Előfordul, hogy megszokjuk a hiányt, és már észre sem vesszük, mennyi mindent vonunk meg magunktól. Pihenést, figyelmet, segítséget vagy egyszerűen időt arra, hogy rendezzük, ami bennünk történik.

Az Isa ᛁ a megállás lehetőségét mutatja meg. Van, amikor nem újabb erőfeszítésre, hanem csendre és pihenésre van szükség. A megállás azonban nem válhat végleges bezárkózássá. Eljön az a pont, amikor újra mozdulni kell.

A Berkano ᛒ a gondoskodás és a fokozatos megerősödés rúnája. Ami elfáradt vagy sérülékennyé vált, annak megfelelő körülményekre van szüksége. Nem sürgetésre, hanem következetes figyelemre.

A Laguz ᛚ az érzelmek és a belső ritmus kapcsolatát érinti. Amit hosszú ideig elfojtunk, az nem feltétlenül tűnik el. Ugyanakkor nem minden érzés jelent biztos útmutatást. Fontos, hogy meghalljuk, ami bennünk történik, és közben a valóságot se veszítsük szem elől.

A rúnák nem vizsgálják meg a testet, nem állítanak fel diagnózist és nem helyettesítik az orvosi segítséget. Abban segíthetnek, hogy őszintébben figyeljünk arra, hogyan bánunk a saját erőnkkel, és hol lenne szükség változtatásra.

06

Önismeret, visszatérő minták és karma

A karma szót könnyű úgy használni, mintha mindenre kész magyarázat lenne. Ha valami nehéz történik, rávágjuk, hogy biztosan oka van, vagy valamit most kapunk vissza. Ez sokszor túlságosan egyszerű válasz egy olyan helyzetre, amelynek jóval több rétege lehet.

A Mannaz ᛗ azzal szembesít, ahogyan önmagunkat látjuk. Vannak helyzetek, amelyek újra meg újra hasonló érzést váltanak ki belőlünk. Mások a szereplők, más a környezet, mégis ugyanott sérülünk, ugyanúgy védekezünk, vagy ugyanazt a döntést hozzuk meg.

A Jera ᛃ a tettek és következmények kapcsolatát mutatja meg. Amit hosszabb időn át teszünk, annak előbb-utóbb eredménye lesz. Ez nem büntetés és nem jutalom. Sokkal inkább annak a felismerése, hogy a döntéseink, szokásaink és mulasztásaink alakítják azt, amiben később találjuk magunkat.

A Naudhiz ᚾ azoknál a mintáknál válik fontossá, amelyek hiányból vagy kényszerből születnek. Előfordul, hogy ugyanazt a döntést hozzuk meg, mert félünk az egyedülléttől, az anyagi veszteségtől vagy attól, hogy nem lesz másik lehetőségünk. Ilyenkor könnyű sorsszerűnek látni valamit, ami valójában egy régi félelem miatt ismétlődik.

Az Othala ᛟ az örökölt mintákhoz kapcsolódik. Nem mindent mi kezdtünk el. Családi félelmeket, szabályokat és régi történeteket is továbbvihetünk anélkül, hogy tudnánk róla. Attól, hogy valami örökség, még nem kell változatlanul továbbadnunk.

A Perthro ᛈ helyet hagy annak, amit még nem értünk. Nem minden esemény oka látható, és nem minden kérdésre kapunk azonnal választ. Ha a hiányzó részeket találgatással vagy félelemmel töltjük ki, könnyen olyan történetet alkotunk, amelynek kevés köze van a valósághoz.

A Hagalaz ᚺ azokat a töréseket érinti, amelyek váratlanul rendezik át az életünket. Egy ilyen esemény nem feltétlenül valamiféle büntetés. Van, amit nem mi idézünk elő, mégis nekünk kell eldöntenünk, hogyan építjük tovább az életünket utána.

A rúnák nem mondják meg, milyen vétket hoztunk egy korábbi életből. Abban segítenek, hogy különválasszuk a saját felelősségünket attól, amit nem tudtunk irányítani, és felismerjük, hol van most valódi lehetőségünk másképpen dönteni.

07

Döntések, változás és jövő

A döntések azért nehezek, mert akkor kell választanunk, amikor még nem látjuk pontosan, mi lesz belőlük. Szeretnénk biztosak lenni, de többnyire csak azt tudjuk felmérni, ami most előttünk van. A jövő mindig tartogat olyan körülményeket is, amelyekre nincs ráhatásunk.

A Thurisaz ᚦ a küszöbnél való megállást mutatja. Van olyan helyzet, amikor nem az azonnali lépés a bátorság, hanem az, hogy nem engedjük az indulatnak vagy a félelemnek meghozni helyettünk a döntést.

Az Ansuz ᚨ azt vizsgálja, mit hallottunk meg, és mit értettünk félre. Egy mondat, egy tanács vagy egy jel könnyen azt jelentheti számunkra, amit eleve hallani szeretnénk. Döntés előtt érdemes különválasztani a tényeket, mások véleményét és a saját elképzeléseinket.

A Raidho ᚱ nem az egész jövőbeli utat mutatja meg. A következő rendezett lépésre irányítja a figyelmet. Sokszor nem kell előre ismernünk minden állomást. Elég azt tudni, merre nem akarunk továbbmenni, és mi az, amit most valóban meg tudunk tenni.

A Perthro ᛈ emlékeztet arra, hogy mindig marad valami ismeretlen. Nem minden információ áll rendelkezésünkre, és nem minden lehetőséget tudunk előre kiszámítani. Az ismeretlent azonban nem érdemes sem reménnyel, sem félelemmel biztos válasszá alakítani.

Az Eihwaz ᛇ azokban az időszakokban válik fontossá, amikor a régi már nem tartható, az új pedig még nem alakult ki. Ilyenkor a külső kapaszkodók megváltozhatnak, ezért különösen fontos tudni, mely belső értékeinkből nem szeretnénk engedni.

A Hagalaz ᚺ a váratlanul érkező változásokhoz kapcsolódik. Egy veszteség, egy megszakadás vagy egy külső esemény rövid idő alatt felboríthatja azt, amit biztosnak hittünk. Ilyenkor először azt kell megőrizni, ami valóban fontos. Csak ezután lehet felismerni, mi sérült meg, és mi az, ami csupán a régi formáját veszítette el.

A Dagaz ᛞ a nézőpont megváltozását hozhatja. Néha nem a körülmények fordulnak meg először, hanem egyszer csak másképpen látjuk ugyanazt a helyzetet. A felismerés azonban csak akkor válik valódi változássá, ha a mindennapi döntéseinkben is megjelenik.

A rúnák nem ígérnek biztos jövőt, és nem választanak helyettünk. Abban segítenek, hogy tisztábban lássuk, mit tudunk, mit nem tudunk, és melyik döntés következményeit vagyunk készek valóban vállalni.

08

Védelem és határok

A védelem nem azt jelenti, hogy mindenütt veszélyt keresünk. Sokkal inkább azt, hogy észrevesszük, mi történik körülöttünk, és tudjuk, mit engedünk közel magunkhoz. Határra nemcsak akkor van szükség, amikor valaki ártani akar. Akkor is, amikor túl sok terhet vállalunk át, olyan kérdésre válaszolunk, amely nem ránk tartozik, vagy nem merünk nemet mondani.

Az Algiz ᛉ az éberséghez kapcsolódik. A figyelem védelmet adhat, a folyamatos gyanakvás azonban elszigetel. Fontos különbséget tenni a valódi figyelmeztető jelek és a félelem által felnagyított veszély között.

A Thurisaz ᚦ a küszöbnél áll. Arra figyelmeztet, hogy ne engedjünk be mindent, de ne is reagáljunk azonnal támadással. Van, amikor a legerősebb válasz az, hogy megállunk, felmérjük a helyzetet, és csak utána döntünk.

Az Othala ᛟ azt mutatja meg, mi tartozik hozzánk. Ide tartozhat az otthonunk, a magánéletünk, az időnk és mindaz, amit értéknek tekintünk. A védelem része az is, hogy világossá tesszük, ki és milyen feltételekkel léphet be ezekbe.

Az Isa ᛁ lehetőséget ad arra, hogy egy helyzetet megállítsunk. Nem kell minden üzenetre válaszolni, minden vitát folytatni és minden provokációra reagálni. A csend azonban akkor véd, ha tudatos döntésből születik, nem pedig félelemből vagy bénultságból.

Az Eihwaz ᛇ a belső tartáshoz kapcsolódik. Külső védelmet nehéz kialakítani, ha közben nem tudjuk, mit szeretnénk megőrizni önmagunkból. A határ akkor erős, ha nem pillanatnyi indulatból, hanem átgondolt értékekből épül fel.

A Tiwaz ᛏ segít kiállni azért, amit helyesnek tartunk. Nem minden helyzetet kell harccá alakítani, de van, amikor a béke kedvéért sem mondhatunk le arról, ami számunkra alapvető.

A rúnák nem bizonyítják, hogy valakit láthatatlan támadás vagy ártó erő ért. Abban segítenek, hogy tisztábban lássuk a konkrét helyzetet, felismerjük a valódi kockázatot, és megtaláljuk azt a határt, amely nem bezár, hanem megtart bennünket.

09

Teremtés, célok és kiteljesedés

Teremteni nem ugyanaz, mint erősen kívánni valamit. Egy gondolatból akkor lesz valóság, amikor időt, figyelmet és munkát kap. Sok elképzelés nem azért marad félbe, mert rossz volt, hanem mert túl hamar vártunk tőle eredményt, vagy nem adtunk neki olyan formát, amelyben valóban működni tudott volna.

Az Ansuz ᚨ a szándék kimondásához kapcsolódik. Sok cél addig marad ködös, amíg nem tudjuk egyszerűen megfogalmazni, mit szeretnénk elérni, és miért fontos nekünk. A szó önmagában nem teremti meg a valóságot, de segít irányt adni annak, amit vállalni és megvalósítani szeretnénk.

A Kenaz ᚲ az első felismeréshez és az alkotó tudáshoz kapcsolódik. Megvilágíthat egy lehetőséget, de önmagában még nem készíti el azt, amit megláttunk. A tudást használni kell, a képességet pedig gyakorlással lehet valódi erővé tenni.

Az Ingwaz ᛜ azt érinti, ami már hosszabb ideje formálódik bennünk. Egy terv, döntés vagy alkotás sokáig láthatatlanul érhet. Eljön azonban az a pont, amikor már nem tovább készülni kell, hanem befejezni és kiengedni a világba.

A Berkano ᛒ a kezdetek gondozását mutatja meg. Ami új, az gyakran még bizonytalan és sérülékeny. Nem attól erősödik meg, hogy siettetjük, hanem attól, hogy rendszeresen foglalkozunk vele, és hagyjuk fokozatosan kialakulni a saját formáját.

A Fehu ᚠ és a Jera ᛃ együtt józanabbá teszik a teremtés gondolatát. Szükség van erőforrásokra, időre és következetesen elvégzett munkára. Nem lehet aratni ott, ahol nem történt vetés, és azt sem lehet sokáig fenntartani, amiről nem gondoskodunk.

A Sowilo ᛊ segít felismerni, hogy a cél valóban erősít-e bennünket. Könnyű olyan eredményt hajszolni, amely kívülről sikeresnek látszik, közben azonban lassan felemészti az életkedvünket.

A Wunjo ᚹ a kiteljesedéshez tartozó örömöt hozza közel. Nem minden nehézség jelenti azt, hogy rossz úton járunk, de fontos, hogy maradjon valami a folyamatban, amihez őszintén kapcsolódni tudunk. Ha már csak a bizonyítás vagy mások elismerése tart mozgásban, érdemes újra megvizsgálni a célt.

A Dagaz ᛞ azt a pillanatot mutatja, amikor egy felismerés megváltoztatja az egész képet. A fordulat azonban csak akkor marad tartós, ha abból új szokás, döntés vagy kézzelfogható lépés születik.

A rúnák nem teljesítik a kívánságainkat. Abban segítenek, hogy felismerjük, mit szeretnénk valóban létrehozni, mi áll már rendelkezésünkre, és mi az a munka, amelyet nekünk kell elvégeznünk érte.

04 · Természeti rend

Föld, természet és ég

A négy elem, az évszakok változása, a Hold nyolc fázisa és az égbolt rendje. Mindegyik másféle időt és figyelmet kér.

Négy nézőpont · a huszonnégy rúna szellemiségében

Van, amit nem lehet siettetni

Az ember gyakran akkor akar biztos választ, amikor még csak figyelnie kellene. A föld, a víz, a tűz, a levegő, az évszakok és az égbolt nem döntenek helyettünk. Megmutatják, hogy nem minden pillanat kívánja ugyanazt a lépést.

Az itt megjelenő kapcsolatok betekintést adnak a rendszer gondolkodásába. A rúnajelek tudatos használata megfelelő Elder Futhark alapismeret nélkül nem javasolt.

01

Föld és elemek

A föld, a tűz, a víz és a levegő képi megjelenítése

Amikor a négy elemről beszélünk, nem négy dobozba próbáljuk szétosztani a világot. Ugyanabban a helyzetben is jelen lehet a föld tartása, a tűz ereje, a víz mozgása és a levegő tisztasága. A kérdés az, melyikből van elég, és melyik viszi túl messz a folyamatot.

Az Uruz ᚢ közel áll a földből érkező nyers erőhöz. Megtart, de nem kérkedik. A Kenaz ᚲ a tűz fényét hozza. Megmutathat valamit, amit addig nem láttunk, de a fény csak addig szolgál, amíg nem éget fel mindent maga körül.

A Laguz ᛚ a víz mozgását érinti. Tud kerülni, mélyülni és továbbhaladni. Az Ansuz ᚨ a lélegzethez, a szóhoz és ahhoz a levegőhöz kapcsolódik, amely teret ad a megértésnek. Egyik sem jobb a másiknál. A rend akkor bomlik meg, amikor egyetlen minőségtől várunk minden választ.

Az elemekkel végzett munka nem uralkodás a természet fölött. Inkább annak felismerése, hogy mikor kell szilárdan állni, mikor kell cselekedni, mikor kell engedni, és mikor kell végre kimondani valamit.

02

A természet változásai

Ősi fa a télből tavaszba, nyárba és őszbe forduló tájban

Az ember sokszor veszteségnek éli meg azt, amit a természet rendes változásként hordoz. A levél lehullik, a föld megkeményedik, a mag pedig sokáig nem mutatja, hogy él. A csendes időszak nem feltétlenül üres. Lehet, hogy éppen ott készül valami.

A Jera ᛃ a beérés és az ismétlődő munka rendjét mutatja. Nem siet. Nem is hagyja ki azt, amit végig kell vinni. A Berkano ᛒ az új élet törékeny kezdetét őrzi. Arra emlékeztet, hogy az első hajtást nem húzzuk felfelé azért, hogy gyorsabban nőjön.

A Hagalaz ᚺ másféle változást hoz közel. Vihar után nem mindig ugyanazt találjuk, amit előtte otthagytunk. Nem minden törést mi választunk, és nem minden törésben kell ajándékot keresni. Először azt nézzük meg, mi maradt meg, majd abból építünk tovább.

Az Isa ᛁ megállítja a mozgást. A Dagaz ᛞ pedig azt a pillanatot érinti, amikor a sötétség már engedni kezd. A kettő között sokszor nincs látványos jel. Csak annyi, hogy egyszer már nem ugyanúgy folytatjuk, mint előtte.

Nem minden évszak alkalmas ugyanarra. A jó időzítéshez előbb észre kell venni, melyik időben járunk.

03

A Hold nyolc fázisa

A Hold nyolc fázisa az újholdtól a fogyó holdsarlóig

A rúnák és a Hold nyolc fázisa között nem maradt fenn egyetlen, mindenhol használt ősi megfeleltetési rendszer. Itt nem is kész szabályt adunk. A Hold látható változásait olyan figyelmi pontként nézzük, amelyek mellett más kérdést tehetünk fel.

ÚjholdMi az, ami még nem látszik, de már helyet kér.
Növő holdsarlóMit kell most óvatosan táplálni.
Első negyedMelyik döntést nem lehet tovább kerülni.
Növő holdMin kell igazítani, mielőtt teljessé válik.
TeliholdMi vált láthatóvá, és mit mutat meg rólunk.
Fogyó holdMit adhatunk tovább abból, amit megértettünk.
Utolsó negyedMit kell lezárni, hogy ne vigyük magunkkal tovább.
Fogyó holdsarlóHol van szükség csendre és valódi pihenésre.

A Perthro ᛈ helyet hagy annak, amit még nem tudunk. A Jera ᛃ emlékeztet, hogy minden szakasznak megvan a maga ideje. A Sowilo ᛊ a teljesség pillanatában sem ígér állandó fényt. Ami ma tisztán látszik, azért holnap is tenni kell.

Az Isa ᛁ a fogyó időszak csendjével rokon. Nem bezár, csak megállít annyira, hogy észrevegyük, mit nem érdemes tovább erőltetni. A Hold nem ad engedélyt és nem tilt meg semmit. Arra tanít, hogy ugyanazt a helyzetet nem mindig ugyanabból a pontból nézzük.

A fázis nem parancs. Inkább egy időpont, amikor őszintébben meg lehet nézni, mi növekszik, mi teljesedett ki, és minek járt le az ideje.

04

Ég és időzítés

Csillagívek az északi égbolton ősi kövek és a hajnali fény felett

Az égbolt régen út, naptár és tájékozódási pont volt. Aki figyelte, nem azért tette, mert minden csillag személyes üzenetet küldött neki. Tudni akarta, hol jár, merre tart és mikor érdemes elindulni.

A Raidho ᚱ a rendezett haladást mutatja. Nem az egész utat mondja meg. A következő lépés rendjét keresi. A Jera ᛃ ehhez időt ad. Van olyan munka, amelynek eredményét csak akkor látjuk, amikor már sokszor megtettük ugyanazt a szükséges lépést.

A Sowilo ᛊ világossá teheti az irányt, de a tiszta ég sem marad örökké változatlan. A Perthro ᛈ ott van minden terv szélén. Mindig marad valami, amit nem láthatunk előre.

Az időzítés nem azt jelenti, hogy várunk egy tökéletes jelre. A valós körülményeket, a saját erőnket és a döntés következményeit nézzük. Van, amikor indulni kell. Máskor jobb még egy éjszakát várni.

Az ég nem választ helyettünk. Tájékozódni segít, a lépés felelőssége azonban a miénk marad.

Az itt olvasható kapcsolatok a North Guard rendszer szemléletét mutatják be. Nem jóslatok és nem használati receptek. A rúnajelekkel végzett tudatos munkához az Elder Futhark megfelelő alapismerete szükséges.

05 · Megtapasztalás

Ember, test és energetika

Testi és lelki folyamatok, fókuszmeditáció, vezetett belső út, testtartás, hang, légzés és testtudati gyakorlat. A hangsúly azon van, hogy az ember észrevegye, mi történik benne.

Öt nézőpont · a megtapasztalás határain belül

A test nem mellékes része a belső munkának

Sok mindent megértünk fejben, de csak akkor derül ki, hogyan érint bennünket, amikor a testünkben, a figyelmünkben és az érzelmeinkben is találkozunk vele. A megtapasztalás nem bizonyít többet annál, ami valóban történt. Egy érzés lehet fontos, mégsem válik tőle biztos üzenetté.

Az itt olvasható rész nem gyakorlatleírás. Nem helyettesít orvosi, pszichológiai vagy pszichoterápiás ellátást. Fájdalom, rosszullét, légzési nehézség vagy erős lelki megterhelés esetén a gyakorlatot meg kell szakítani, és megfelelő szakemberhez kell fordulni.

01

Ember, test és belső folyamatok

Füstből kirajzolódó ülő sziluett az erdő csendjében

Amikor valami megérint bennünket, a test gyakran hamarabb reagál, mint ahogy szavakat találunk rá. Megváltozhat a tartásunk, a figyelmünk vagy az a mód, ahogyan a környezetünket érzékeljük. Ezeket a jelzéseket érdemes komolyan venni, de nem kell azonnal megfejteni őket.

A Mannaz ᛗ az ember egészéhez visz közelebb. Ahhoz, aki gondolkodik, érez, kapcsolatban áll másokkal, és közben testi határai is vannak. Az Uruz ᚢ a rendelkezésünkre álló erőt érinti. Nem azt kérdezi, mennyit tudunk még kibírni, hanem azt, hogyan bánunk azzal az erővel, amely valóban a miénk.

A Naudhiz ᚾ a szükségleteket és a korlátokat teszi láthatóbbá. A Laguz ᛚ az érzések változó mozgásához kapcsolódik. Ami ma erős, holnap halkabb lehet. Ez nem feltétlenül bizonytalanság. Sokszor egyszerűen így dolgozza fel az ember azt, ami történt vele.

Az energetika szó ebben a rendszerben személyes tapasztalatot jelöl. Azt figyeljük, hogyan változik a belső állapot, a figyelem és a testi érzet. Ebből nem állítunk fel diagnózist, és nem állítjuk, hogy láthatatlan okot bizonyítottunk.

A tananyagban marad

A megfigyelés sorrendje, a testi jelzések feljegyzése, a rúnához tartozó kérdések és a folyamat lezárása.

A test jelzései nem kész válaszok. Jelzik, hogy valami történik bennünk, aminek érdemes időt és megfelelő keretet adni.

02

Fókusz és figyelem

Füstsziluett figyel egyetlen gyertyalángra a csendes térben

A figyelem természeténél fogva mozdul. Egy hang, egy gondolat vagy egy testi érzet könnyen másfelé viszi. A fókusz ezért nem azt jelenti, hogy semmi nem zavarhat meg bennünket. Sokkal inkább azt, hogy észrevesszük az elkalandozást, és képesek vagyunk visszatérni ahhoz, amivel éppen dolgozunk.

Az Isa ᛁ megállást hozhat a szétszórt mozgásba. A csendje azonban nem üresség. Teret ad annak, hogy ne reagáljunk minden belső történésre azonnal. A Kenaz ᚲ egy kisebb területet világít meg. Nem az egész életet teszi egyszerre érthetővé, csak azt, amit abban a pillanatban valóban meg tudunk nézni.

Az Ansuz ᚨ a szóhoz és a megértéshez kapcsolódik. Egy vezetett mondat segíthet irányban maradni, de könnyen befolyásolhat is. Ezért számít, hogyan hangzik el, mennyi teret hagy, és engedi-e, hogy a résztvevő a saját tapasztalatát vegye észre.

A tananyagban marad

A fókusz tárgya, a gyakorlat hossza, a figyelem vezetése, a megszakítás jelei és a lezárás pontos menete.

A figyelem nem attól erős, hogy soha nem mozdul el. Attól válik biztosabbá, hogy megtanulunk visszatérni.

03

Vezetett belső út

Ködszerű sziluett halad a fény felé vezető erdei ösvényen

A vezetett belső út során valaki szavakkal tartja a folyamat irányát, a résztvevő pedig maga figyeli meg, mi jelenik meg benne. A vezető nem mondja meg, mit kell látni, mit kell érezni, és milyen választ kell megtalálni.

A Raidho ᚱ az út rendjéhez kapcsolódik. Van kezdete, vannak köztes állomásai, és szüksége van lezárásra. Az Eihwaz ᛇ a küszöbhelyzeteknél válik fontossá. Segít megőrizni a belső tartást akkor is, amikor valami szokatlan vagy nehezen megfogalmazható kerül közel.

A Perthro ᛈ helyet hagy az ismeretlennek. Egy felbukkanó kép származhat emlékből, képzeletből, félelemből vagy régi társításból is. Nem tesszük meg automatikusan jóslatnak, korábbi élet bizonyítékának vagy külső üzenetnek.

A tananyagban marad

A vezetés pontos szövege, a rúnához tartozó képi út, a megérkezés, a biztonságos visszatérés és az élmény feldolgozásának menete.

Egy belső kép akkor ér valamit, ha közelebb visz ahhoz, amit őszintén meg tudunk vizsgálni. Nem attól lesz igaz, hogy erősen hatott ránk.

04

Testtartás és testtudat

Fényből és füstből formálódó álló sziluett egy ősi kőcsarnokban

Másképpen figyelünk, amikor összeszorítjuk magunkat, és másképpen, amikor van helyünk lélegezni és mozdulni. A testtartás hat a tapasztalatra, de nincs egyetlen olyan póz, amely minden embernek és minden helyzetben megfelelő lenne.

A Tiwaz ᛏ az egyenességhez és a vállalt irányhoz kapcsolódik. Nem merevséget kér. Inkább azt, hogy ne veszítsük el magunkat abban, amit éppen átélünk. Az Uruz ᚢ az erőt hozza közel, de az erő itt sem az izmok állandó megfeszítését jelenti.

Az Ehwaz ᛖ a test részeinek együttműködésére és a rendezett mozgásra irányíthatja a figyelmet. Van, amikor a mozdulat segít, máskor a nyugalom. Ezt nem lehet egyetlen, mindenkire érvényes sorozattal eldönteni.

A tananyagban marad

A rúnákhoz kapcsolódó testhelyzetek, az átmenetek, az egyéni módosítások és azok a jelek, amelyeknél a gyakorlatot nem folytatjuk.

A testtudat nem látványos póz. Annak felismerése, hogy hol tartjuk magunkat, hol feszülünk meg, és mikor léptük át a saját határunkat.

05

Hang és légzés

Füstsziluett lélegzete finom hullámként áramlik az éjszakai térben

A hangot és a légzést közvetlenül érzékeljük a testünkben. Megváltozhat tőlük a figyelmünk, a belső ritmusunk és az is, mennyire érezzük magunkat nyugodtnak vagy feszültnek. Éppen ezért egyik sem játék, és egyiknél sem a teljesítmény a cél.

Az Ansuz ᚨ a lélegzet, a hang és a kimondott szó kapcsolatát hozza közel. A Laguz ᛚ a folyamatosságot érinti. A légzés akkor is halad, amikor nem irányítjuk. A Gebo ᚷ az adás és a befogadás rendjére emlékeztet. A hang kifelé indul, a visszhang és a testi érzet pedig visszaérkezik hozzánk.

A túlzott erőltetés itt különösen könnyen félrevihet. A szédülés, a légszomj, a mellkasi fájdalom vagy az erős rosszullét nem spirituális eredmény. Ilyenkor meg kell állni, és szükség esetén szakember segítségét kell kérni.

A tananyagban marad

A légzés ritmusa, a hangképzés módja, a hangok sorrendje, az ismétlések, az időtartam és a lezárás.

A hang és a légzés nem varázsformula. Akkor szolgálja a belső munkát, ha figyelemmel, megfelelő keretben és a test határait tiszteletben tartva közelítünk hozzá.

Az itt megjelenő rúnakapcsolatok betekintést adnak a North Guard rendszer szemléletébe. Nem használati receptek. A rúnajelekkel végzett tudatos munkához megfelelő Elder Futhark alapismeret, a saját élményű gyakorlatokhoz pedig biztonságos vezetés és lezárás szükséges.

06 · Összetett munka

Folyamatok és rúnaképletek

Egyetlen rúna tiszta irányt mutathat. Több jel együtt már folyamatot alkot, amelyben a választás, a sorrend és a lezárás is számít.

Négy rész · egy követhető rend

Amikor több rúna kerül egymás mellé

Egyetlen rúna tiszta irányt mutathat. Több jel együtt már folyamatot alkot. A köztük lévő rend éppen olyan fontos, mint az egyes rúnák jelentése. Számít, melyik indítja el a mozgást, melyik viszi tovább, hol jelenik meg a határ, és mi adja meg a lezárást.

Az összetett munka figyelmet kér. A kész forma nem dísz, és nem rövid út egy kívánsághoz. A rúnák csak azt vihetik tovább, amit előtte tisztán megértettünk.

01

Szándék és előkészítés

Kézzel írt jegyzetfüzet, három nyírfalap és faragókés az előkészítés csendes rendjében

Mielőtt jelet választunk, rendet kell tenni a kérdésben. Mi történik most. Minek kell elindulnia. Mi az, amit végig kell vinni. Hol van szükség védelemre, és mit kell végre elengedni.

A bizonytalan szándék bizonytalan munkát szül. Ilyenkor könnyű túl sok rúnát választani, hátha valamelyik majd megoldja a helyzetet. A rúna azonban nem pótolja a döntést.

Van olyan helyzet, amelyhez egyetlen jel elég. Máskor több erő találkozására van szükség. A különbséget nem a vágy nagysága dönti el, hanem a helyzet rendje.

02

A huszonnégy rúna rendszere

Az Elder Futhark huszonnégy rúnája színezetlenül nyírfába faragva

Az Elder Futhark huszonnégy rúnája nem huszonnégy kedvező tulajdonság. Mindegyik saját mozgást, határt és feladatot hordoz.

Fehu ᚠ a mozgásba kerülő erőt és a gyarapodás lehetőségét mutatja. Isa ᛁ megállít, összetart és időt kér. Hagalaz ᚺ megtöri azt, ami már nem tartható fenn a régi formájában. Egyik sem jobb a másiknál. Más helyzethez és más feladathoz tartoznak.

Az összetett munkában egyetlen rúna sem veszítheti el a saját természetét. Ha csak azért választunk egy jelet, mert kedvezőnek gondoljuk, könnyen idegen szerepet kényszerítünk rá. A képlet akkor marad tiszta, ha minden rúna valóban kapcsolódik a feladathoz.

03

Sorrend és közös forma

Raidho, Jera és Algiz rúna három külön nyírfalapba faragva egy készülő közös forma mellett

Raidho ᚱ az irányba állított mozgást hozza. Jera ᛃ a beérés idejét őrzi. Algiz ᛉ határt tart és éberséget kér. Három külön rúna, három külön feladat.

Egymás mellé téve még nem alkotnak kész rúnaképletet. A sorrend megmutatja, honnan indul a munka, mi tartja mozgásban, és hol kell megállnia.

Ha a jelek közös formába kerülnek, mindegyiknek felismerhetőnek kell maradnia. A túlzsúfolt bindrúna könnyen elveszíti a tartását. Ilyenkor már nem erősebb lesz, csak nehezebben érthető.

Nem a rúnák száma ad súlyt a munkának. A pontos választás, a világos sorrend és a fegyelmezett forma tartja egyben.

04

Időzítés, követés és lezárás

Lezárt vászonkötésű könyv, rúnazsák, elrakott kés és kialudt gyertya egy faasztalon

A jel elkészítésével a munka még nem ér véget. Figyelni kell, mit mozdított meg, hogyan változik a helyzet, és mikor töltötte be a feladatát.

Jera ᛃ arra emlékeztet, hogy vannak folyamatok, amelyeket nem lehet siettetni. Raidho ᚱ megmutatja, hogy az út közben is szükség lehet igazításra. Algiz ᛉ pedig megtartja azt a határt, amelyen belül a munka biztonságosan követhető.

A lezárás nem mellékes rész. Kijelöli, hogy a feladat véget ért. Ami befejeződött, azt nem tartjuk életben megszokásból.

A jó rúnaképlet csendes. Pontos, áttekinthető, és csak addig marad jelen, amíg dolga van.

750+

oldal saját tananyag

Az alapoktól az összetett rúnakapcsolatokig felépített, egymásra épülő és követhető tanulási rendszer.

North Guard · interaktív önismereti rúnahúzás

Rúna sorskerék

Napi útmutatás rúnákkal egy konkrét kérdésre.

Csendesedj el egy pillanatra, és gondolj egyetlen, konkrét kérdésre. Válassz húzási módot, majd emeld ki ösztönösen a lefedett rúnakorongokat. Az értelmezés nem kész döntést ad, hanem több nézőpontból segít rálátni a kérdésedre.

Fehér farkas barna-arany kelta csomómintás körben, a Rúna sorskerék jelképe

1. Válaszd ki a húzás módját

A rúnakorongok minden kezdéskor új sorrendbe keverednek. A húzásod és a kérdésed csak ezen az eszközön, a megnyitott oldalon belül marad.

Felelős használat

A Rúna sorskerék spirituális és önismereti támpont. Nem ígér biztos jövőt, nem hoz döntést helyetted, és nem minősül orvosi diagnózisnak, pszichológiai vagy pszichoterápiás ellátásnak, illetve jogi vagy pénzügyi tanácsadásnak. Egészségügyi tünet, lelki krízis, bántalmazás, jogi vagy pénzügyi döntés esetén fordulj megfelelő szakemberhez; közvetlen veszélyben hívd a 112-t.

Személyes figyelem · belső munka · tudásátadás

Szolgáltatások

Négy különböző út ugyanabba az irányba: tisztábban látni, mélyebben kapcsolódni önmagadhoz, tudást szerezni, és a megszerzett felismeréseket a saját életedben használhatóvá tenni.

Egyéni konzultáció Az egyéni rúnakonzultációban a saját kérdésed és élethelyzeted kerül a középpontba. Válaszd ki, hogy egy díjmentes, 30 perces általános tájékoztató beszélgetést vagy egy részletes, 2 órás személyes rúnakonzultációt szeretnél. Kattints a választható konzultációkért

1. Ingyenes rúnakonzultáció

Általános személyes konzultáció és első tájékozódás.
30 perc Díjmentes
Kattints a tájékoztató és a jelentkezés megnyitásához

Ez a díjmentes, 30 perces alkalom egy rövid, általános személyes konzultáció. Arra szolgál, hogy megismerjük a kérdésedet, és tisztábban lásd, milyen irányban érdemes továbbindulnod.

Kapcsolatfelvételhez csak az e-mail-címedet kell megadnod. Más személyes adatot nem kérünk.

  • Egy aktuális kérdésedre vagy élethelyzetedre összpontosítunk.
  • Röviden áttekintjük, milyen nézőpontot adhatnak ehhez a rúnák.
  • Megnézzük, mely összefüggések lehetnek most számodra a legfontosabbak.
  • Ez az alkalom általános tájékoztató, nem teljes körű személyes rúnaelemzés.
  • A beszélgetés díjmentes, és nem jár további fizetési kötelezettséggel.
  • Az időpontot a jelentkezés után e-mailben egyeztetjük.
Jelentkezés és kitöltési útmutató
  1. Kattints a „Jelentkezés megnyitása” gombra.
  2. A saját levelezőprogramodban megnyílik egy előre elkészített levél.
  3. Írd be az e-mail-címedet a megjelölt sorba.
  4. Ellenőrizd a levelet, majd kattints a küldésre.
Jelentkezés megnyitása A levél a northguard29@gmail.com címre érkezik. A honlap nem tárolja az e-mail-címedet.

2. Személyes rúnakonzultáció

Részletes, személyre szabott áttekintés az életed fő területeiről.
2 óra 35 000 Ft
Kattints a részletes tájékoztató és az adatlap megnyitásához

A kétórás, fizetős személyes rúnakonzultáció díja 35 000 Ft. A saját élethelyzetedhez és kérdéseidhez igazodva tekintjük át az egymással összefüggő területeket.

  • SZEMÉLYES RÚNA – a hozzád kapcsolódó rúna jelentése és működése
  • SZEMÉLYISÉG ÉS LÉLEK
  • EGÉSZSÉG, TESTI–LELKI EGYENSÚLY ÉS SPIRITUÁLIS FEJLŐDÉS
  • HIVATÁS, ANYAGI ÚT ÉS KARMÁK
  • KAPCSOLATOK ÉS EMBERI VISZONYOK
  • ÖSSZEGZÉS ÉS ÉLETFELADAT

A konzultáció önismereti és spirituális szemléletű; egészségi kérdésekben nem helyettesít orvosi vizsgálatot, diagnózist vagy kezelést.

Az e-mailben kitöltendő adatok
  • Név
  • Számlázási név
  • Számlázási cím
  • Telefonszám – nem kötelező
  • E-mail-cím
  • Kért vagy javasolt időpont
Jelentkezés és kitöltési útmutató
  1. Kattints a „Jelentkezési adatlap megnyitása” gombra.
  2. A saját levelezőprogramodban megnyílik az előre elkészített jelentkezési levél.
  3. Töltsd ki a név, számlázási név és cím, e-mail-cím, valamint a kért vagy javasolt időpont mezőket. Telefonszámot csak akkor adj meg, ha szeretnéd.
  4. Ellenőrizd az adatokat, majd küldd el a levelet.
Jelentkezési adatlap megnyitása A levél a northguard29@gmail.com címre érkezik. A honlap nem tárolja a megadott személyes adatokat. Kérjük, e-mailben ne küldj részletes egészségi adatot vagy orvosi dokumentumot. Részletek: Adatkezelési tájékoztató.
Rúnakurzus Egymásra épülő, mély rúnatudás az alapoktól az összetett rúnakapcsolatokig, saját, több mint 750 oldalas tananyaggal. 52 óra 24 rúna × 2 óra Indulás: 2026.09.25. 18:30 150 000 Ft

Az első Rúnakurzus teljes, végleges időrendje

A kurzus 4 óra bevezetőből, valamint mind a 24 rúnához kapcsolódó 1 óra elméletből és 1 óra meditációból áll. Ez összesen 52 óra tanítási idő. Ezt előzi meg a külön, online 0. napi nyitómeditáció, amelynek célja kizárólag a rúnákhoz vezető belső út megnyitása.

A kurzus indulása

0. nap · online nyitómeditáció 2026. szeptember 25. 18:30 · körülbelül 60–90 perc. Ezen az alkalmon nincs elméleti tananyag.
1. nap · bevezetés és Fehu 2026. szeptember 26. 10:00–16:00 · 4 óra bevezetés, majd közvetlenül Fehu 1 óra elmélet és 1 óra meditáció, külön szünet nélkül.

A 0. nap minden létszámnál online. Legfeljebb 20 résztvevő esetén az egész kurzus online zajlik. 21 résztvevőtől az 1. nap személyes találkozó, a további 23 rúnanap pedig online folytatódik.

21 résztvevőtől

Személyes 1. nap, majd online folytatás

A szeptember 25-i 0. nap online. A szeptember 26-i, 6 órás 1. nap személyesen zajlik: 4 óra bevezetés után közvetlenül a Fehu elmélete és meditációja következik. A további 23 rúnanap online lesz.

  • 0. nap, online nyitómeditáció60–90 perc
  • 1. nap, személyes bevezetés és Fehu6 óra
  • További 23 rúnanap online46 óra
  • Teljes képzési idő52 óra + 0. nap
A személyes 1. nap tartalma
  • 4 óra bevezetés: a rúnák alapjai, a velük végzett munka szemlélete, valamint a North Guard rendszer felépítése és használata;
  • 1 elméleti óra – Fehu: a rúna részletes anyagának átadása, jelentésrétegei, kapcsolatai és alkalmazási szempontjai;
  • 1 meditációs óra – Fehu: vezetett kapcsolódás a rúna energiájához, személyes megfigyelés és lezárás;
  • a 4 órás bevezetést közvetlenül követi a Fehu 1+1 órás része; külön szünet nincs.
Legfeljebb 20 résztvevő

Teljesen online kurzus

A 0. nap és mind a 24 tanítási nap online zajlik. Az 1. nap egyetlen, 6 órás online alkalom: 4 óra bevezetés, majd közvetlenül Fehu 1 óra elmélet és 1 óra meditáció.

  • 0. nap, online nyitómeditáció60–90 perc
  • 1. nap, online bevezetés és Fehu6 óra
  • További 23 rúnanap online46 óra
  • Teljes képzési idő52 óra + 0. nap
Az online 1. nap tartalma
  • 10:00–14:00: 4 óra bevezető anyag és a North Guard rendszer felépítése;
  • 14:00–15:00: a Fehu rúna elméleti átadása;
  • 15:00–16:00: vezetett Fehu-meditáció és kapcsolódás a rúna energiájához;
  • az egységek egymást közvetlenül követik; külön szünet nincs.

Az óraszám és a tananyag mindkét formában azonos: 4 óra bevezetés + 24 óra elmélet + 24 óra meditáció = 52 óra. Ehhez kapcsolódik a külön 0. napi, körülbelül 60–90 perces online nyitómeditáció. A résztvevő nem választ kurzusformát; azt a végleges csoportlétszám határozza meg.

Minden rúna két teljes órát kap

Minden rúnanapon 1 óra elméletet közvetlenül 1 óra vezetett meditáció követ, külön szünet nélkül. A résztvevő így nemcsak megismeri a jel jelentésrétegeit, hanem saját tapasztalatot is szerezhet a rúna energiájához való kapcsolódásról.

1
Elméleti óra

Jelentésrétegek, North Guard-értelmezés, rúnakapcsolatok, megfelelések és felelős alkalmazás. 1 óra

2
Vezetett meditáció

Ráhangolódás, kapcsolódás a rúna energiájához, személyes megfigyelés és lezárás. 1 óra

Az 52 órás közös felépítés

A három óracsoport együtt adja a teljes képzési időt; egyik sem adódik hozzá újra a másikhoz.

4 órabevezető anyag és a North Guard rendszer felépítése
24 óraa 24 rúna elméleti átadása, rúnánként 1 óra
24 óraa 24 rúna vezetett meditációs feldolgozása, rúnánként 1 óra
Teljes időrend · 0. nap + 24 rúnanap

Az 1. nap 6 órás: 4 óra bevezetés, majd közvetlenül a Fehu 1 órás elmélete és 1 órás meditációja következik. A 2–24. napon minden alkalom 1 óra elméletből és 1 óra meditációból áll, külön szünet nélkül.

0. nap2026.09.25.
Online nyitómeditáció

A rúnákhoz vezető belső út megnyitása; elméleti tananyag nélkül, körülbelül 60–90 percben.

18:30
1. nap2026.09.26.
Bevezetés és Fehu

4 óra bevezetés + 1 óra Fehu-elmélet + 1 óra Fehu-meditáció, külön szünet nélkül.

10:00–16:00
2. nap2026.09.29.
Uruz
17:30–19:30
3. nap2026.10.03.
Thurisaz
17:30–19:30
4. nap2026.10.06.
Ansuz
17:30–19:30
5. nap2026.10.10.
Raidho
17:30–19:30
6. nap2026.10.14.
Kenaz
17:30–19:30
7. nap2026.10.17.
Gebo
17:30–19:30
8. nap2026.10.21.
Wunjo
17:30–19:30
9. nap2026.10.23.
Hagalaz
17:30–19:30
10. nap2026.10.27.
Naudhiz
17:30–19:30
11. nap2026.10.31.
Isa
17:30–19:30
12. nap2026.11.03.
Jera
17:30–19:30
13. nap2026.11.07.
Eihwaz
17:30–19:30
14. nap2026.11.09.
Perthro
17:30–19:30
15. nap2026.11.12.
Algiz
17:30–19:30
16. nap2026.11.16.
Sowilo
17:30–19:30
17. nap2026.11.20.
Tiwaz
17:30–19:30
18. nap2026.11.24.
Berkano
17:30–19:30
19. nap2026.11.27.
Ehwaz
17:30–19:30
20. nap2026.11.30.
Mannaz
17:30–19:30
21. nap2026.12.05.
Laguz
17:30–19:30
22. nap2026.12.09.
Ingwaz
17:30–19:30
23. nap2026.12.12.
Othala
17:30–19:30
24. nap2026.12.15.
Dagaz
17:30–19:30

Részletfizetés és számlázás

150 000 Ft / főA részvételi díj kizárólag három egyenlő, 50 000 Ft-os részletben fizethető. Minden részletről külön számla készül, amelyet e-mailben küldünk el.
1. részlet50 000 FtBeérkezési határidő: 2026.09.22.
2. részlet50 000 FtBeérkezési határidő: 2026.10.12.
3. részlet50 000 FtBeérkezési határidő: 2026.11.12.

A határidők a részletek bankszámlára történő beérkezésének napjai. A három fizetési határidő a programnaptárban is megjelenik.

Jelentkezés a 2026. szeptember 25-én induló Rúnakurzusra

A kurzusformát nem kell kiválasztanod: azt a végleges résztvevői létszám határozza meg. Töltsd ki az adatokat, majd a gomb megnyitja a saját levelezőprogramodban az előkészített jelentkezést.

A levél a northguard29@gmail.com címre érkezik. A honlap nem tárolja a megadott adatokat.

A kurzus önismereti és spirituális szemléletű, nem államilag elismert képzés, nem ad szakképesítést vagy szakmai jogosultságot. Az online kapcsolódás technikai adatait, valamint 21 vagy több résztvevő esetén a személyes 1. nap helyszínét e-mailben küldjük el.

Démonológia – Élj tudatosan, védekezz! előadás 09:00–18:00 között tartó élő online előadás az ártó hatások jeleiről, működéséről és a bemutatott vallási, spirituális, energetikai és pszichológiai védekezési megközelítésekről. A részvételi díj 30 000 Ft, amely több mint 100 oldal saját anyagot is tartalmaz. Élő online 09:00–18:00 Időpont 15 jelentkező után 30 000 Ft / fő Több mint 100 oldal saját anyag Molnár Nelly előadása Kattints a teljes ismertetőért és a jelentkezésért
Világos alak csukott szemmel, mögötte sötét, szarvakkal ábrázolt alak.
09:00–18:00Az előadás élő online formában, egész napos programként kerül megrendezésre.
IdőpontkijelölésA jelentkezéseket rögzítjük, az időpontot pedig a 15. jelentkezés beérkezése után jelöljük ki.
30 000 Ft / főAz egész napos élő online előadás részvételi díja.
Több mint 100 oldalA részvételi díj saját összeállítású írásos anyagot is tartalmaz.

Az előadás élő ONLINE formában, 09:00-tól 18:00-ig kerül megrendezésre. A részvételi díj 30 000 Ft / fő, amely több mint 100 oldal saját összeállítású anyagot is tartalmaz. Az előadásokra történő jelentkezések rögzítésre kerülnek, az időpont pedig akkor kerül kijelölésre, amikor 15 fő jelentkezése beérkezik.

Azért tartom ezt az előadást, hogy elmondjam, milyen jelei vannak az ártó hatásoknak, hogyan működnek, és milyen védekezési lehetőségek léteznek. Ezeket az információkat sokféle forrásból szedtem össze, hogy átlátható képet kapjatok az életünket befolyásolni képes ártó erőkről.

Természetes, hogy nem mindenki vallásos, hiszen eltérően gondolkodunk a világ működéséről, viszont amikor valaki kifejezetten védekezési módszereket keres az ártó hatásokkal szemben, akkor általában azt látja, hogy a legtöbb irányzat csupán a velük való együttélést próbálja kezelhetőbbé tenni valamilyen formában. A népi hagyományokban, spirituális irányzatokban, sámán jellegű vagy ezoterikus megközelítésekben gyakran találkozunk olyan megoldásokkal, amelyek kapcsolatfelvételre, rituálékra, kiegyensúlyozásra, ellensúlyozásra vagy akár kiengesztelésre épülnek. A cél az, hogy ne legyen baj, az ártó hatás távol maradjon, vagy kevésbé legyen erős.

Más vallásokban is gyakori az a gondolat, hogy a negatív dolgokat el kell fogadni, de meg kell szelídíteni, vagy áldozatokkal elkerülni. Ilyenkor a hangsúly a félelem oldásán, a belső egyensúlyon, a kiengesztelésen vagy azon van, hogy az ember megtanuljon együtt élni ezekkel a hatásokkal. A közös pont ezekben az utakban az, hogy nem a forrás megszüntetésére törekednek. Ez a hozzáállás a viszonyulást rendezi, de a viszony attól még létezik.

Én ezzel szemben a démonokkal kapcsolatban azért a keresztény, azon belül is a katolikus hagyomány tapasztalataira támaszkodom, mert itt egy egészen más logikával találkozunk. A katolikus egyház több mint kétezer éve folyamatosan, írásban rögzítve foglalkozik az ártó erők, különösen a démonok jelenségével. Itt nem az a cél, hogy az ember erősebb legyen, vagy hogy megalkudjon ezekkel a hatásokkal, hanem az, hogy a kapcsolat teljesen megszakadjon. Nincs együttműködés vagy kiengesztelés, a védekezés célja az, hogy az ártó hatás elveszítse a befolyását az ember felett. A katolikus hagyománynak írásos esetei vannak, ellenőrzött gyakorlata, és nagyon szigorúan különválasztja azt, ami lelki vagy pszichés eredetű attól, ami nem, ezért dolgozik együtt pszichológusokkal és orvosokkal is. Én erről a rendszerről tudok felelősen és hitelesen beszélni.

Más ártó erők esetében pedig energetikai és pszichológiai megközelítésekre támaszkodom, ideértve az egregorokat, a rontást, a szemmel verést, a megkötést, az ártó gondolatformát, az átkot, a sötét mágiát, a tárgyhoz vagy helyhez kötött jelenlétet, a természeti helyekhez és elemekhez kötődő szellemszolgákat, valamint a visszajáró lelkeket. Ezek együtt adnak egy biztonságos védekezést az ártó erők ellen. Védekezés és tudatosság nélkül az ártó erők könnyen teret nyerhetnek az életünkben, és idővel átvehetik az irányítást felettünk.

Nem ítélem meg mások hitét vagy világnézetét, és nem célom senkit meggyőzni arról, hogy csak egyetlen út létezik. Segíteni szeretnék, ezért olyan védekezési módszereket mutatok be, amelyek nem nyitnak új kapcsolatokat, nem igényelnek különleges tudatállapotot, és nem sodornak senkit veszélybe.

Bizonyára lesznek olyanok köztetek, akiknek a démonok esetében bemutatott semlegesítési és védelmi módszerek keményvonalas vallásosnak tűnnek, de ez nem világnézet, hanem hatáskör kérdése. Ha valóban démonok ellen védekezel, akkor elkerülhetetlen, hogy a rendszer vallásos legyen. Nem azért, mert azt akarjuk használni, hanem mert a démoni oldal csak fölérendeltséget és tekintélyt ismer el. A spirituális módszerek a démon számára nem bírnak kötelező erővel, ezért nem váltanak ki reakciót, és nem kényszerítik visszavonulásra. A démonok a spirituális védekezést az ember belső folyamatának tekintik, ideértve a vizualizációkat, az általános fény, energia és rezgés gyakorlatokat, a megerősítő kijelentéseket, a név és rend megnevezése nélküli energetikai tisztítást, az elengedésre épülő gyakorlatokat, a szeretetküldést, a saját erőre hivatkozást, a különféle hagyományokból összeszedett vagy kevert spirituális technikákat, valamint a nem tiltó, hanem kérő imaszerű szövegeket.

Sámánok és mágusok is űznek démonokat a saját rendszerükben, tekintély ott is létezik, csak más forrásból származik, nem terjed ki minden démonfajtára, és a rendszereik nem abszolút védelműek. A démonok ezeket a tekintélyeket feltételesen ismerik el, mert addig érvényesek, amíg a kapcsolat fennáll a szellemi segítőkkel, az ősökkel, a totemekkel, illetve amíg a sámán vagy mágus betartja a szabályokat, és ameddig a hatásköre terjed.

Mindenki a maga módján küzd meg az ártó erőkkel, és ha valaki más úton talál védelmet, annak csak örülni lehet. Számomra az a fontos, hogy tudatosuljon bennünk a gonosz létezése, és legyenek olyan eszközeink, amelyekkel tudatosan és biztonságosan tudunk szembenézni vele, hogy megszüntessük a befolyását az életünkben.

Szeretettel várlak benneteket! 🙂

Molnár Nelly, a Suifa könyvek írója

Az előadás tartalma

  • Történeti áttekintés
  • Ártó erő beazonosítása
  • Az ártó erők fő típusai
  • Az ártó erők felismerése
  • Az ártó erők ismertetése, működése, semlegesítése és a védekezés lehetőségei
  • Démonok
  • Egregorok
  • Rontás
  • Szemmel verés
  • Megkötés
  • Átok
  • Sötét mágia
  • Tárgyhoz kötött jelenlét
  • Helyhez kötött jelenlét
  • Kötött démonok és szellemszolgák
  • Visszajáró lelkek
  • Tudatos védekezés
  • Megtörtént esetek

Fontos tudnivaló. Az előadás vallási, spirituális és személyes értelmezési keretből közelíti meg a témát. A bemutatott értelmezések nem helyettesítik az orvosi vagy pszichológiai vizsgálatot, diagnózist és kezelést. Tartós félelem, szorongás, alvászavar vagy a mindennapi életet akadályozó tapasztalat esetén kérj segítséget megfelelő egészségügyi szakembertől. Közvetlen veszélyben hívd a 112-t.

Jelentkezem az előadásra A levél a northguard29@gmail.com címre érkezik. A honlap nem tárolja a megadott adatokat.

Hold- és programnaptár

A Hold nyolc fázisa, napi megvilágítottsága, jegyének eleme, az elemváltások és az aktuális programok egy helyen.

Egyéni konzultáció Vezetett belső gyakorlat Tudatfejlesztő program Rúnakurzus Fizetési határidő
A holdadatok számítási alapja

A megvilágítottság napi értéke budapesti idő szerint 12:00 órára vonatkozik. A négy fő holdfázis és a jegyváltások külön, pontos magyarországi időponttal jelennek meg. A Hold helyzetét nagy pontosságú, VSOP87- és NOVAS-alapú csillagászati számítás határozza meg. Az elemek a nyugati asztrológia trópusi állatövének hagyományos rendszerét követik: Kos, Oroszlán, Nyilas – tűz; Bika, Szűz, Bak – föld; Ikrek, Mérleg, Vízöntő – levegő; Rák, Skorpió, Halak – víz.

Kapcsolati gyakorlat iránytű

Az interaktív, anonim kérdéssor megjelenítéséhez engedélyezd a JavaScript futását a böngésződben.

Pénz, bőség, szerencse és siker iránytű

Az interaktív, anonim kérdéssor megjelenítéséhez engedélyezd a JavaScript futását a böngésződben.

Saját fejlesztésű, követhető rendszer

Születési rúnakód

Nem jóslat. Személyes működéstérkép.

A születési dátumod évköri rúnáját, a pontos időhöz tartozó órarúnát, a születési Hold fázisát, megvilágítottságát és elemét egyetlen átlátható képben mutatja meg.

A megadott adatok az eszközödön maradnak. A kalkulátor nem küldi el, nem menti el, nem teszi böngészőtárba és nem kapcsolja névhez a születési adatokat.

Add meg a születési pillanatot

Csak a dátumra és – ha ismered – a pontos időre van szükség. Születési várost nem kérünk.

Határnapon a két évköri rúna alkotja a fő rúnapárt; más napokon az órarúna adja a második rúnát. A Hold adatait magyarországi helyi idő szerint, ismeretlen születési időnél az adott nap 12:00 órai állapotára számítjuk.

Itt jelenik meg a személyes rúnakódod

Töltsd ki a dátumot és – ha ismered – a pontos időt. Az eredmény azonnal, helyben készül el.

Hogyan számol a kalkulátor?
  • Történeti réteg: az Elder Futhark huszonnégy, történetileg adatolt jele és neve. A két utolsó rúna sorrendje a fennmaradt korai runasorokban sem egységes.
  • Modern rúna-újragondolás: a Tudatfejlesztési Tér saját rendszerében az évköri és az órarúna-ciklus egyaránt az Ingwaz → Othala → Dagaz sorrenddel zárul, tehát a Dagaz az utolsó rúna. A 24 részre osztott évkör és a félórás határokkal kialakított 24 órarúna nem igazolt viking kori születési rendszer.
  • Csillagászati réteg: a Hold fázisát, megvilágítottságát és trópusi állatövi helyét a böngészőben futó, MIT-licencű Astronomy Engine számítja.
  • Saját szintézis: a rúnapár, a holdfázis, a holdjegy eleme, a személyes rúnatengely, az elemi kapcsolódás, a mai rezonancia, a kristálytársítás és a rövid gyakorlat közös értelmezése a Tudatfejlesztési Tér módszertana.

A határnapokat a kalkulátor külön jelzi. Ilyenkor az előző és az új évköri rúna alkotja a fő rúnapárt; a pontos időből számított órarúna csak külön kiegészítő adat, és nem írja felül a határnapi párt. A 1700–2100 közötti időtartományt támogatjuk; a történeti időzóna-adatokat a látogató böngészője szolgáltatja.

Fekete–arany kördiagram rúnajelekkel és holdfázisokkal

Jelentkezem
Holdadatok

Holdfázis
Megvilágítottság 12:00-kor
Holdjegy a nap kezdetén
Elem a nap kezdetén

Írásátalakító – rúnák és Székely-Magyar rovásírás

Írd be a szöveget, és az átalakító azonnal megmutatja a beírt szöveget az Elder Futhark, az Ifjabb Futhark és a Székely-Magyar rovásírás jeleivel. A két rúnasor eltérő korokhoz és nyelvi környezetekhez kapcsolódik, ezért ugyanaz a mai szó többféle jelsorral is megjelenhet.

Fontos: az eszköz betű- és hangérték-alapú átírást készít, nem fordít nyelvet, és nem helyettesíti a történeti vagy nyelvészeti átírást. A Székely-Magyar rovásírás kimenete szabványos „Old Hungarian” karaktereket használ, hagyományos jobbról balra megjelenítéssel.

Elder Futhark

Idősebb rúnasor · 24 jel

Ifjabb Futhark

Hosszú ágú változat · 16 jel

Székely-Magyar rovásírás

Szabványos Old Hungarian karakterek · jobbról balra

Ez a honlap számára önállóan készített, tájékoztató célú írásátalakító. Nem használ külső konverterkódot, és nem áll kapcsolatban más hasonló szolgáltatással. A rovásjelek megjelenítéséhez a SIL Open Font License 1.1 alatt használható Noto Sans Old Hungarian betűkészletet alkalmazza.

Kezdjük egy első beszélgetéssel

Írd meg röviden, miben szeretnél támogatást vagy milyen témával érkeznél.

Kapcsolat

Kapcsolat

Kérdésed van a képzésekkel, a tananyaggal vagy az egyéni lehetőségekkel kapcsolatban? Írj e-mailt, vagy keress meg valamelyik közösségi felületen.

E-mail

E-mailben közvetlenül elérsz. Írd meg röviden, milyen témában keresel, és válaszolok.

northguard29@gmail.com

Közösségi felületek

Kövesd a North Guard tartalmait, videóit és aktuális híreit az alábbi oldalakon.

Adatvédelmi és jogi csomag

A tájékoztatók ebben az ablakban, görgethető formában olvashatók.

A jogi tájékoztató betöltése…