✤Ha ember lennék✤

Ha ember lennék, nem mindig törődnék a lelkiismeretemmel, de halhatatlan lélekként hagyom, hogy irányítson, mert ő Isten egy része, aki társam ebben a földi testben. Nehezen barátkoznék meg a halál tényével, de tudom, hogy örök életre teremttettem, és hogy a test leállása csak egy alakváltási folyamat. Emberként biztos, hogy az utolsó napig keresném az élet értelmét, de örökké tartó létemben tudom, miért születek le újra és újra a Földre. Ha ember lennék, kiemelten fontosak lennének számomra a kapcsolatok, de múlhatatlan létemben már régóta tudom, hogy valamennyien egyedül tévelygünk ebben a dzsungelben.

Emberként hajlamos lennék azzal áltatni magam, hogy én irányítok, hamis önképet hoznék létre, hogy minél jobban érezzem magam, hajszolnám a boldogságot, lekötne a dolgok és folyamatok megértése, sőt talán nehezen találnám meg a helyem a világban, de halhatatlan lélekként bízom az égi vezettetésben és a szükségszerűségben, megpróbálom a lehető legőszintébb szemmel látni magam, a boldogságot nem keresem, hanem felismerem, értem, hogy mi miért létezik és milyen erők működtetik, ezért hiszem, hogy mindig ott vagyok, ahol lennem kell és azt teszem, amit tennem kell.

Ha ember lennék, sérelmekként élném meg azokat a figyelmeztetéseket, amik tudom, hogy más lelkek által közvetített tanítások, valószínűleg sokszor elkeserednék, pedig végtelen létemben egyértelmű, hogy a földi életben semmi sem tart örökké. Számtalanszor csalódnék másokban, de halhatatlan létezőként csak tétován bukdácsoló lelkeket látok, akik ugyanúgy fejlődni jöttek ide, ahogy én.

Emberként szenvednék a kudarcoktól, megtörne minden veszteség, utólag talán sok mindent megbánnék például azzal indokolva, hogy „ha akkor más döntést hozok, elkerülhettem volna”, „ha akkor azt nem mondom ki, még most is ott lennék”, „ha akkor nem hallgatok rájuk, már sikeres és híres lennék”, de örökké élő lélekként elfogadom, hogy a kudarc csak jelzés, ami irányváltásra késztet, megértem, hogy mindennek és mindenkinek csak ideiglenes szerepe van halhatatlan életemben, és tudom, hogy jelenleg egyetlen általam kiválasztott életutam van, és minden lépésemmel azon haladok végig.

Ha ember lennék, elfogadnám az igazságtalanságokat mint az élet elkerülhetetlen részeit, nem fontolnám meg, csak tenném, amit mások elfogadnak, lehet, hogy észre sem venném vagy simán elfogadnám a hibáimat, hisz mindenkinek vannak, és tagadnám a gonosz létezését, ám halhatatlan lélekként tudom, hogy az igazságtalanságok ellen harcolni kell, nem a többséghez, hanem az isteni értékekhez igazodom, arra törekszem, hogy a hibáim ne akadályozzanak a fejlődésemben, hisz egyre közelebb szeretnék kerülni az engem kibocsátó Ősforráshoz, de ahhoz tisztulnom kell, tudom, hogy a gonosz létezik, és Isten rajtam keresztül is vívja időtlen idők óta tartó küzdelmét ellene.

Emberként bizony csapdában érezném magam a rám erőszakolt szabályok sűrűjében, nem gyötörne szégyenérzet ebben a romlott világban, nem lennének gátlásaim, hogy hazudjak, gyakran ítélkeznék mások felett, talán megrészegítene a pénz és a hatalom, de elpusztíthatatlan lélekként tudom, hogy el kell fogadnom a korlátokat, mert ismerem a következményeket, értem, hogy a szégyenérzet akkor bukkan fel, amikor változnom kell, tisztában vagyok azzal, hogy csak az az igazán szabad, aki megengedheti magának, hogy igazat mondjon, megpróbálok csak magam felett ítélkezni, mert nem ismerem más lelkek feladatait, és megértettem már, hogy a pénz és a hatalom könnyedén képes a gonosz oldalára állítani.

Ha ember lennék, ezerszer elragadnának az érzelmeim, a vágyaimat hajszolnám minden áron, irigykednék másokra, én is az idő rabjává válnék, és valószínűleg nehezen viselném az öregedést, de az időtlenségben élő lélekként tudom, hogy Istenen kívül senki és semmi nem uralkodhat felettem, különösen az érzelmeim nem, elfogadom, hogy amelyik vágyam nem teljesül, az nem szolgálná a fejlődésem vagy másoknak ártanék vele, értem, hogy irigykedni nem érdemes, mert mindenki más is próbatételeken esik át, tudom, hogy az idő csak földi mércével létezik és a test egy halandó túlélő eszköz a földi környezetben.

Emberként esélyem lenne arra, hogy erőt vegyen rajtam a félelem, hagynám, hogy befolyásolják a döntéseimet vagy engedném, hogy mások hozzák meg helyettem, hajlanék arra, hogy elveszítsem a reményt, talán nem ismerném a hálát, az alázatot, de örökéletűként tudom, hogy védenek és támogatnak, csak kérnem kell a segítséget, megtanultam már, hogy Isten a reményt is örökké létezőnek teremtette, így soha nem mondok le róla, a döntéseimet én hozom meg, mert én viselem a következményeket, a hála és az alázat pedig becses kincsek, amik segítenek felismerni, hogy milyen apró kis lét vagyok a nagy egészben.

Ha ember lennék, lennének, akiket kedvelek, szeretek, utálok, gyűlölök, de mindannyiótokat szeretlek, mert egy helyről jöttünk, ugyanabban az időben járjuk végig a próbáinkat, éljük végig jól vagy rosszul az aktuális életünket, és egy az otthonunk, ahol egymást elfeledve megpihenünk majd, mielőtt bevállalunk egy újabb életet.

Emberként esendő lennék, és bár igyekszem, most még halhatatlan lélekként is az vagyok.

Hogy megértsd, miért írom ezt, nézd meg a könyveimet!